Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

...der Mensch ist [...] insofern mehr denn das animal rationale, als er gerade weniger ist im Verhältnis zum Menschen, der sich aus der Subjektivität begreift.

(Martin Heidegger; Brief über den Humanismus)

Az élő természetbe való belefoglaltság érzéki tapasztalata olyan egyöntetűen uralja e korszak verseit, hogy poétikai megjelenésük tekintetében is többfajta változatban figyelhetők meg. Ama összetettebb struktúrák mellett, amelyek a közlés perspektívájának változásaiban vagy a láthatóság keresztirányú mozgásában vannak megalapozva, külön típust alkotnak azok a költemények, amelyek nem a közvetlen érintkezés vagy belefoglaltság beszédhelyzetében szólalnak meg. Ilyenkor a megfigyelő közlés személytelen optikája hoz részletgazdag közelségbe olyan szokványos természeti látványokat, mint az égbolt, vizek, hegyek vagy mezők. De a típus legsikerültebb darabjai éppenséggel nem e látványok térbeli tágasságából adódó poétikai lehetőségeket aknázzák ki, és nem is azzal nyitnak új fejezetet a magyar „természetlíra" történetében, hogy szokatlan vagy ismeretlen hangnemet ütnének meg. Még csak azt sem mondhatnánk, hogy mindig többszólamúra hangolnák a látvány nyelvi létesülését. Azt a módot ugyanis, ahogyan az imperszonális megfigyelés „fölveszi" és rögzíti az érzéki adatokat, olyan szabályos „hullámzású" dallamvonal érzékelteti, amely a maga szólamán belül egyszerre több képzetkörhöz képes kapcsolni a „látottakat". Vagy úgy, hogy bizonyos szavak, szintagmák segítségével párhuzamosan több szemantikai tartományt hív elő, vagy pedig úgy, hogy a látványt egyszerre több nyelvi regiszter elemein keresztül létesíti. Rokon versvilágokat véve az előbbi esetnek inkább az 1931 -es Tenger, utóbbinak egy sokat méltatott kései \/ers, A földvári mólón (1949) lehet szemléletes példája.

84 / Kulcsár Szabó Ernő