Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

pillanatait. Ráadásul ez a vers éppúgy megelőzi a Hazám nevezetes nyitó versszakát, ahogy A belső végtelenben is az Ódát. S ha ehhez még hozzávesszük az Esőben (1927) csak Kosztolányihoz és Weöreshöz mérhető artisztikus hangzásvilágát, úgyszólván észre sem vesszük, hogy ez a tökéletesen végigkomponált, játékos természet-akusztikai darab a Réve párisién antinatúr fordulatának57 (időleges) palinódiájaként is olvasható. Legalábbis, amennyiben itt maga a természet az, ami „ringó lápmezővé" változtatja vissza Baudelaire kövek és vasak alkotta nagyvárosi környezetét. Ezek olvastán akár az a közkeletű vélekedés is felülvizsgálatra szorulhat, amely szerint Szabó Lőrinc elsősorban (vagy mindössze) egy új grammatikai retorikában megalapozott „intellektuális költészet" fogalmi-élőbeszédi poétikájának volna a klasszikusa:

Harmadik hete esik az eső, vízibeteg a város, a tüdő poshad és szörcsög, csörgő lepedő csavar körül, a lucskos levegő, meghízik ruha, gallér, kézelő, mint itatós a vízben, háztető olvad, az utca ringó lápmező s émelyg a fül, mert az öklendező kanálisokkal, süket rímelő, egyhangú versenyt csörög az eső.

metonímiáinak is számítanak.

57 „Le sommeil est plein de miracles! / Par un caprice singulier/J'avais bánni de ces spectacles / Le végétal irrégulier, // Et, peintre fier de mon génié, / Je savourais dans mon tableau / L'enivrante monotonie / Du métái, du marbre et de l'eau." (Charles Baudelaire: Réve párisién /.)

A két versszak a fiatal Szabó Lőrinc fordításában (megjelenés 1923) így hangzott: „Csoda az álom, érthetetlen! / Különös szeszély vezetett / és képemből számkivetettem / a rendetlen növényzetet, // és, mint zsenimre büszke festő, / élveztem roppant vásznamon, / hogy a víz és érc s a nemes kő / úgy részegít s oly monoton."

.Gyík egy napsütötte kövön" / 83