Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"
szerettem elmerülni, észre se véve, hogy mit teszek, és nem is érezve semmi szükségét annak, hogy otthon vagy a pajtásaimnak beszéljek kellemes semmittevéseimről. A régi fahíd lábánál kifogtam egy elsodort pajtafödelet, elég nagy volt, hogy megbírjon, egy rúddal pedig kormányozni, lökni tudtam a tutajomat. [...] Csodaszép volt az idő, s én a hepehupás rét fölött, a világ fölött lebegtem. Lent alattam, a zöld füvek, az apró, sárga virágok ragyogtak; a kristályos víztükrön a kék nyár és a felhők képe; fölöttem az ég. Ahol máskor járni szoktam, ott most simán a semmiben úsztam: a szétfutó ösvények fölött. Egyedül voltam, és félve, szívszorongva és ámuldozva ringatóztam a folyékony csodában és bokrok, liliomok és sás és hosz- szú nyakú, gombafejű, piros és fehér kalapú mindenféle virágtündérek hajladoztak jobbra-balra a tutaj elől, és alája kerültek, és megint fölegyenesedtek mögötte, és hideg ezüstben tündökölt minden, a csobogó fényben úsztam. és örültem. Úgy éreztem, hogy száraz lábbal járok a tengeren. Egészen biztos, hogy nem esztétikai gyönyörködés tésegíteli; amit éreztem, az cs^k t££ji éjzés yült szóba nem foglalt, de a szemben mindörökre megőrzött űlfirriűj;.29 (Kiemelés; K. Sz. E.) A szöveg gondos olvasójának aligha kerüli el a figyelmét, hogy ugyan a leírásból éppen nem a háborgó természet képei bontakoznak ki, a nyugvó természet harmonikus látványát a földközeli tenyészet iránytalan dinamikája: a cél nélkül ismétlődő, hullámzó, ritmikus mozgás szelíd alaktalansága uralja (örvénylés, játék, lüktetés, lebegés, ringatózás, szétfutó ösvények, hajladozás, lehajlás-fölegyenese- dés). A tenyészetnek ebbe a hullámzó dinamikájába fontos pontokon simulnak bele a natúrával való humán érintkezést, a tenyészetbe való 29 Szabó Lőrinc, Könyvek és emberek az életemben. Prózai írások, Magvető, Budapest, 1984, 632. 68/ Kulcsár Szabó Ernő