Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

...sőt én azt hiszem, hogy a fizikai és kémiai világ is érez.

De nem ír verset! (Szabó Lőrinc: Magyar költő 1933-ban)

Szabó Lőrincnek nemcsak a verseiben, hanem az emlékezeti elbeszéléseiben is igen erős az eredendő vonzódás a csak részben hozzáférhető, a maga organikus-biológiai gazdagságát ezért csak rejtve feltáró natúrához. Ennek az olykor az antropológiai differenciát is viszony- lagosító látványnak Szabó Lőrinc leírásaiban - ahogyan a verseiben is - az a szembeötlő különössége, hogy közvetlenül nem esztétikai jegyeivel ragadja meg a szemlélőt, hanem szinte mindig a tenyésző vitalitás érzékied képeivel. Ami alighanem annak következménye, hogy bennük nem a dolgoktól elválasztott gyönyörködés, hanem az érintkezés és a hozzátartozás közelségének élvezete mondja ki magát. Legtanulságosabban talán egy 1943-as visszaemlékezésben:

A másik nagy emlékem, a legszebb, a legtündéribb, egy árvízi tutajozás. Ennek a kalandnak kimondhatatlan szépsége és öntudatlan éűékiatf>nyoj£ is természetesen csak sokkal később világosodott meg bennem. Mondtam már, hogy az Ipoly áradások idején az egész környéket elöntötte, a lejtős utcákat a város felé éppúgy, mint a túloldali nagy rétet, ahol az a sok liba legelt, és ahol csak a távoli hegyek vetettek gátat a víz szabad terjeszkedésének. Ehhez a túloldali árvízhez fűződik a legfontosabb emlékem. Mindig órákig el tudtam játszani magamban, semmire sem gondolva; rendszerint a víz örvénylése, a halak játéka, egy virágszál kötött le, vagy a lihegő gyíkok hasának lüktetése a nagy napfényben. Ilyesmikben

Gyík egy napsütötte kövön" / 67