Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

nyíre megsokasodik az ember és világa viszonyát szokatlan hangsúlyokkal „naturalizáló" versek száma. Inkább annak, hogy e jelenség mögött egy olyan szubjektivitás iránti kétely lesz meghatározó, amely Ady vagy Babits egész lírai életművében - még az én omnipotenciá- jában elbizonytalanodó pillanatokban is - garantálni tudta a mindenkori közlésnek azt a poétikai beszédbiztonságát, amely a szubjektív tapasztalat bizonyosságába vetett hiten alapult. Náluk meglehetősen csekély annak valószínűsége, hogy a vers alanya „saját szerkezetének börtönében" tanácstalanul „egyszer majd elrontja magát" (Börtönök, 1930), különösen pedig, hogy egyszer csak ,,elfogy[jon] a vers lélegzete" (Monológ a sötétben, 1933), s hogy egy „gondolat utálja betűjét" (Betűk és emberek V., 1930). Amikor Rába arra a következtetésre jutott, hogy „[ajmennyivel összetettebb a harmincas évek emberének gondolkodása és lelkivilága, mint a századelőé volt, annyival korszerűbb Szabó Lőrinc intellektualizmusa",23 lényegében a későmodern korszakküszöb konstitutív jellemzőinek egyik legfontosabbikát sikerült megragadnia. Ennek a kétkedve kereső gondolatiságnak, mely messze távolodott mind a szecessziós díszletezéstől, mind pedig az esztétista önkiénekléstől, a későmodern korszakküszöbön Szabó Lőrinc, de nagy részben József Attila költészetében is az az alapvető humán tapasztalat volt a legfőbb ösztönzője, hogy a világgal az önmegértés útjain találkozó szubjektivitás új korszakküszöbhöz érkezett. Olyanhoz, ahol már nem térhetett ki annak felismerése elől, hogy a(z „önazonos") személyiség nemcsak hogy hozzáférhetetlen önmaga számára, hanem abban sem lehet bizonyos, hogy ő maga vezérli-e önmagát:

[...] s hiába volt a test tiltakozása, éber agyam gépe úgy zakatolt,

23 RAba, Szabó Lőrinc, 201.

Gyík egy napsütötte kövön" / 63