Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

minthogyha gyár volnék, vagy inkább egy megőrült ingyen-mozi, melynek pergését még az álom se tudja megállítani.

így volt ez ma, így tegnap, így van, így van ez mindig énvelem, a zűrzavar is kész, egész kép, az érzés műhelyeiben,

a pillanat is kész, örök kép, ha él, mely fogja, a keret; sokszor már-már alig hiszem, hogy én írom a verseimet.

(.Műhelytitok, 1938)

E tekintetben Freud ideje ez már, amelyben párhuzamosan mélyült el az utóromantikus bensőségben megalapozott szubjektivitás válsága s az ember kulturális és természeti konstitúciója közti feszültség feloldhatatlanságának tapasztalata.

Annak azonban, hogy Szabó Lőrincnél miért az önmegértés természeti-biológiai kódjainak „kiterjesztésével" állnak összefüggésben költészete legjelentősebb szakaszának poétikai jellemzői (dialogi- citás, az én destabilizációja, a grammatika intenzív retorizálódása, hang és szöveg kapcsolatának prozódiai fellazítása), alighanem ösz- szetettebb a magyarázata. A húszas évektől fogva lényegében a freu- di pszichológia kultúrkritikai (Die Zukunft einer Illusion [1927], Das Unbehagen in der Kultur [1930]) és technomediális fordulatával (Abdrift der Psychoanalyse [1938]) párhuzamosan az emberről való gondolkodás egy másik területén is újra- vagy átartikulálódnak a humán világbanlét organikus-biológiai alapjainak azok a 19. századi értésmódjai, amelyek a gondolkodó élőlényt szellemi életkörének kvalita64 / Kulcsár Szabó Ernő