Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"
Nézted, hogy indul a betegség ostromodra? S hogy fú vad trombitát benned a szenvedély? Láttad, hogy hal a láng keserű füstgomolyba? Láttad, merre lakik a tündértestü kéj'? (A belső végtelenben) Az érzékieteknek az esztétikai tapasztalat előállításában való ilyen erőteljes részesedése indokolttá teszi annak kérdését, milyen viszonyban állnak egyáltalán az ilyen költemények az ún. természetlírával. Különösen, ha abból indulunk ki, hogy a természetlíra körébe nemcsak azok a klasszikus tájleíró költemények tartoznak bele, amelyek jól strukturált és távlatosított külső térbeliség gyanánt hívják elő a na- túra tapasztalatát. Tágabb értelemben olyanok is, amelyek nem egyszerűen „láttatják" a természetet, akár mint szemünk elé táruló tájat, akár mint magát a lírai alanyt is magában foglaló kulisszát. Idesorolhatók azok a költemények is, amelyekben „a percepció természeti és kulturális modelláltságú érzékszervei természetként konstituálják a »mundus sensibilis«-t, az érzékelhető világot (aiszthéton)".17 A fenti különbség vonatkozásában úgy, hogy míg az alannyal szembehelyezett látványt az „elméleti érzékek"18 egyike érzületek forrásaként vagy állapotok kiváltójaként választja el a szemlélőtől, itt az aiszthéton gyanánt megtapasztalt világ olyan természetnek bizonyul, amely nem hogy nincs elkülönítve a tapasztalat alanyától, hanem az érintkező érzékek jóvoltából az ént már eleve a natúréhoz tartozóként engedi önmagára ismerni. Ebbe a körbe tartoznak azok a költemények 17 Hartmut Böhme, Natürlich/Natur = Ästhetische Grundbegriffe, 4. k., szerk. K. Barck - M. Fontius - D. Schlenstedt - B. Steinwachs - F. Wolfzettel, Metzler, Stuttgart-Weimar, 2005, 435. 18 A látást és a hallást Hegel azért nevezte „elméleti érzékeknek", mert az érzéklet adatainak megszerzéséhez nincs szükségük a tárgyukkal való érintkezésre: „A szaglásnak, az ízlelésnek, a tapintásnak ugyanis a materiálissal, mint olyannal, és annak közvetlenül érzéki minőségeivel van dolga." Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Esztétikai előadások Akadémiai, Budapest, 1980, 39. Annak a mediális közvetítésnek, amely már Arisztotelésznél sem tett lehetővé ilyen éles megkülönböztetést az érzékszervek teljesítményei között (Vö.: De anima 425b14), Hegel számára itt azért nincs különösebb jelentősége, mert a működésük nem természetfilozófiai szempontból, hanem a műalkotások megértésére/befogadására vonatkozólag érdekli. 60 / Kulcsár Szabó Ernő