Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Váradi-Szitha Ábel: „...Telitett tér, álló idő..."

retorikai és poétikai olvasatok számára a fordításként megjelenő, illetve annak folytatásaként a Tücsökzenében kiteljesedő - textuáli- san is visszaigazolható - keleti elgondolások olyan értelmezést alapozhatnak meg, amely tovább árnyalja a líra mibenlétéről történő gondolkodást, hiszen egy olyan diskurzus szövegeinek „fordítását" hozza játékba, amely éppen az én már eleve felszámoltsága körül zajlik.98 Nem lehet véletlen, hogy a későmodernség poétikája lett először fogékony egy olyan diskurzusra, amely az általa inszceníro- zott szubjektumszemléleti válságot már eleve megoldottként tünteti fel, jóllehet annak nyelvi megalapozottságára nem helyezve kiemelt hangsúlyt: így nem állíthatjuk, hogy Szabó Lőrinc valamiféle „ugyanazt" olvasott volna ki a keleti, respektive buddhista tanításokból, de azt igen, hogy azok elolvasásához a költői nyelv későmodern fordulata teremtette meg magát a lehetőséget. így a nirvána - mint ennek az énnek a felszámoltsága - olyan keleti üzenetként válik lefordítottá, amely éppen a Tücsökzene központi motívumaként magának ennek a lírának lesz a meghatározó fogalma. Egy olyan lírának, amely anonim, ütemes zajforrásokból (tücsökciripelés, méhzümmögés, vonatkattogás) kel fel az emlékezet mnemonikus mezőjében, amely „megalkotott, központozott, ritmizált tér",99 majd a szférák zenéjébe olvad (a csillagok tücsökzenéjébe), olyan médiumok tartalmaként és helyeként feltüntetve önmagát, melyek eleve nem képesek egy önmagában elgondolható én közvetítésére, így nem pusztán mint folyamatot írják le az én folyamatos elkülönböződését, hanem a lírai én önmaga felszámolódásaként szembesül saját szövegével (újra és újra), interiorizálva a Keletet mint üzenetet.

A Tücsökzene tehát olyan líraként teszi magát olvashatóvá, amely a lírai én és az olvasó (748. Olvasás) dekonstrukcióját akképpen hajtja végre, hogy ahhoz nem csupán igénybe veszi a keleti buddhista

98 Talán innen válik érthetővé, hogy japán értelmiségiek a dekonstrukció mint elmélet szükségességét azon az alapon vonták kétségbe, hogy azt ők már - mindig is - végezték. Lásd K. Ludwig Pfeiffer, A mediális és az imaginarius. Egy kuitúrantropoió- giai médiaelmélet dimenziói, ford. Kerekes Amália, Magyar Műhely - Ráció, 2005, 236.

99 Lásd Roubaud, I. m., 97.

....Telitett tér, álló idő..." / 379