Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Váradi-Szitha Ábel: „...Telitett tér, álló idő..."

így elmondható, hogy a Tücsökzene szövege a kelettel folytatott költői diskurzushoz is kapcsolódik, ráadásul újat is tesz hozzá, mikor - a 17 szótagot Kosztolányihoz hasonlóan túllépve - a béka képében szóhoz engedi jutni a keleti mantra (OM) nem-hermeneutikai személytelenségét: „Üm". Új megoldás emellett az ég tükröződése a tóban, ami a korábbi fordításokban nem szerepelt, és visszacsatolja az olvasást az én keleti és lírai önfelszámolásának perspektivikus kitágításához (ahonnan belátható Afrika és Amerika is), ami arra hívhatja fel az olvasó figyelmét, hogy egy ilyen fordítás szükségképpen igényeli a beszűkült énen történő túllépést, vagyis hogy ez a túllépés már az eredeti szöveg értelmezési terének szerves és elengedhetetlen részeként kell, hogy szerepeljen egy „sikerült fordításban". Organikusan köti továbbá a haikut a kötet kompozíciójába a következő vers (789. Ami nem én), amely már címében egy brahmanista énmegismerő módszert idéz meg („neti, neti", „ez sem" „ez sem"),95 és Keletről, Basho ars poeticájának96 lírai önreprezentációt is játékba hozó parafrázisaként olvasható: „[...] Ahova / néztem, harmatként fölivott a táj; / felhő árnyéka, szentjánosbogár / lámpása, minden úgy kicsalt, kivitt / magamból, úgy eltűntem a kuvik / hangjában, úgy bújtam a föld alá, / gyorsírásjelek kunkoraivá / úgy átváltoztam, hogy mint remete / éltem csak, vendég, vagy mint annyi se, / a társaim közt." Ez az „eltűnés" pedig egy olyan teret szabadít fel, ahol a 337. Nincsenek című versben tapasztalt ürességgel szembesülve („mindenütt üresség", „csak nincs", „nincsenek", „ég és föld üres" „ezt meg kell szokni?") a 338. A fehér tájban feltűnhet az én lírai m egal koto ttsága varjú alakjában (mely „fekete mint a szén", kiemelés: V-Sz. Á.) mint egyfajta „japános impresz- szionizmus".97

Remélem, hogy dolgozatomban sikerült - a teljesség igénye nélkül - láthatóvá tennem, hogy a recepció két említett vonulata olyan módon kapcsolódhat össze a Kelet kapcsán, hogy a lírai én nyelvi eseményszerűségét és szöveg általi keletkezését felismerhetővé tévő

95 Vö. Schmidt, I. m., 153.

96 Váradi, Haikubéka-ugrósok, 29.

97 Szabó L, Vers és valóság, 265. Ahol a szöveg külön kiemeli, hogy „A varjút én raktam rá.”

378 / Váradi-Szitha Ábel