Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Váradi-Szitha Ábel: „...Telitett tér, álló idő..."

értett nirvána a „tér-végtelenségének" és a „tudat végtelenségének" szféráján keresztül érhető el (utóbbinak gyakori metaforája a fény), áthaladva a „semmi", valamint a „tudatoson és nem-tudatoson túl lévő szféráján".58 A tudat végső természete ezek szerint a „szférákon" át valósítható meg (a vers a második szintig jut, ahol a fény [tudat] mintegy belakja a végtelen teret), amelynek átélése maga a végső felébredés, a nirvána, ami talán vitatható egy nyugati kontextusban mint„buddhista" olvasat, azonban megkockáztatom, hogy egy buddhista értelmezői közegben ezeket a sorokat minden nehézség nélkül olvasnák a „felébredett" szavaiként.

A következő halálversben, a 351. ...kilátón... című darabban - megismételve a Nyitány zenei effektusait59 - az egész kötet költői nyelvének önreprezentációs motívuma,60 a tücskök zenéje („szikrázik az i és pendül az ű, / ü-rű-krű, kri-kri") létesíti újra a szöveget, mégpedig a lírai én és az aposztrophé beleszövődésén keresztül („sződd magadba, sződd / bele magad a szövetébe"): így új szövet jön létre a lírai én által artikulált tücsökzenéből (amely artikuláció egyszerre generálja magát ezt az ént),61 s ez a szövet az olvasásban (beleszövődés- ben) nyeri el sajátos lét- és működésmódját, miközben folytatódik az én feloldódása a zene által megszállt érzékeken keresztül, amit a Vers és valóság így kommentál: „A lelkem a tér idegei: a kialakuló átolvadás a végtelenségbe. A környező rétek tücsökzenéjét fortisszi- móig fokozza a megsemmisülés vagy átalakulás."62 Ebben a szövetben eggyé olvadt a szubjektum és az objektum az „emberi tudatban", ami - Kabdebó Lóránt szerint a költő esetében - megfeleltethető magának a műalkotásnak63 (a 352. „...A nagy, kék réten..." című versben:

58 Schmidt, I. m., 208.

59 Szabó Lőrinc állítólagos zeneietlenségével kapcsolatban lásd KulcsAr-Szabó, Urai hang, emlékezés és fikció, 242.

60 Lásd Uo„ 243.

61 Ahogy Lőrincz Csongor írja a Tücsökzene műfaji és retorikai kérdéseit tárgyaló tanulmányában a Nyitány kapcsán: ,,[...]az én éppen a tücskök által kap hangot és »arcot«, jóllehet azok a maguk részéről az ő megszólítása következtében nyerték el hangjukat." Lásd Lőrincz, Olvasás és különbözőség(e), 143.

62 Szabó L., Vers és valóság, 269.

63 Vö. Kabdebó, A költő életmeditációja, 206.

370 / Váradi-Szitha Ábel