Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Váradi-Szitha Ábel: „...Telitett tér, álló idő..."

médiumaként, amely a szamszáraként értelmezhető (élet) tenger(é) bői hívja az ént az éntelenség szigetére, a túlsó partra.37 Ezt folytatja A túlsó part párverseként olvasható 283. A legfőbb boldogság, amely A túlsó part helymetaforaként értelmezhető nirvánájával kapcsolatban nyelvi deixiseken keresztül kísérli meg felkelteni a „bűvös Jelenlét"38 illúzióját (folytatva a líra forrásaként értett monotonitás fenntartását a sorok elején), felülírva a buddhizmushoz már Schmidt által is említett módon hozzákapcsolódott nyugati pesszimizmust, amellyel szemben a Páli Kánon szövegeinek alapvető hangulataként ő egyfajta „nyugodt derültséget" érzékel.39 A legfőbb boldogságként értett nirvána (hűen egy nem pesszimista buddhista nézethez) „istenítő" önmegváltásként megy végbe a versben, parafrazeálva A túlsó part monoton sorainak működését. A lírai ént a Dalmácia vers szituációját megismételve hívja valami, talán éppen a tücsökzeneként értett túlsó part, ahol megvalósul mindaz, amit A túlsó partban a képi metafora működése még a távolban, a látottban tartott (ott „álmodva", itt „élvezve"). Ez az „elértség" teszi lehetővé - egyébként a buddhizmusban is - annak a belátását, hogy a szamszára és a nirvána - a nirvána perspektívájából - egy („az, amelyben két világ egy zene"), a tudatnak fénytermészete van („az, amely fény, súlytalan súlyegyen", amely „fényt" - nem mellesleg - a 326. Két éjszaka között istenként szólít meg: „Uram, ki fény vagy!"). Ezt követően pedig feltűnnek olyan sorok is, amelyek kifejezetten az említett sémát bontják ki a mozgás/idő hiányaként („az, amelyben már mozdulni se mersz" vagy „az, amelyben örökbéke a perc"), vagy a vágyak felszámolását követően („az, amely már tán nem is szenvedély") ismét az éntelen37 A sziget nem mellesleg már a buddhizmus korai szövegeiben is a nirvána egyik szimbóluma. Lásd Schmidt, I. m., 156.

38 Ahogy Kulcsár-Szabó Zoltán írja: „A »bűvösJelent« Szabó Lőrinc egy nagy hálózatként, idő- és térbeli pontok sűrűn kereszteződő rendszereként képzeli el, amelyet nemcsak a jelzett lineáris és/vagy narratív összefüggések tartanak össze, hanem olyan ismétlődések is, amelyek - formálisan - azon tapasztalatokat egyrészt az életút, másrészt az emlékezésfolyamat különböző pontjain tükröztetik egymásban." Lásd Kulcsár-Szabó Zoltán, Lírai hang, emlékezés és fikció Szabó Lőrinc két kései versciklusában = Uő„ Tükörszínjátéka agyadnak. Poétikai problémák Szabó Lőrinc költészetében, Ráció, Budapest, 2010, 238-269, 251.

39 Schmidt, I. m., 124.

364 / Váradi-Szitha Ábel