Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Váradi-Szitha Ábel: „...Telitett tér, álló idő..."

a ciklus meghatározó pontjain. Ilyen a 154. A túlsó part című vers, ahol maga a cím a nirvána egyik metaforájaként válik olvashatóvá: „A szanszára (a lét körforgása, az egyik létből a másikba vándorlás) »óceán« [számúddá), amelynek a »túlsó partja« [pára) a nibbána, s aki »a túlsó partra jutott« [páragata), az elérte a nibbánát."28 Innen olvasva a vers nem kevesebbet hajt végre, mint a helymetaforaként értett nirvánát írja le, amire az „ahol" kötőszó hívja fel az olvasó figyelmét, egy olyan nyelven írva körül ezt a fogalmat, amely így a buddhista nirvána terében történőként mondja ki az éntelenséget („ahol a lélek elejti magát", „ahol már puszta közeg az egyén"), a vágy- talanságot („ahol gyógyul a fájó akarat"), a megszabadulást („ahol bilincsét oldja a tudat"), a racionális megérthetőségen való túlemelke- dettséget („ahol az ész nem érzi szárnyait"), vagy éppen a meditativ állapotot („ahol tárgytalan merengés a lét"). Mindezt olyan módon teszi jelenvalóvá a vers, hogy az értelemadáshoz hozzá nem járuló „ahol" monotonitását (amely a Tücsökzene forrása)29 háttérzajként itt is megidézi. Mint arra szintén számos példát találunk a kötetben, a sor eleji vagy -végi helyzet (utóbbira példa a 334. Játszani, ahol nem a „dolgozó hangya" katona, hanem a játszó tücsök [Arkhimédész]30 hangja képes csak valamifajta énséget generálni a főnévi igenevek személytelen ismétlődésében) magát az értelmet ennek a monotonitásnak a mediális transzformációjaként teszi olvashatóvá a Tücsökzene „intermediális poetológiájá"-ban.31

A nirvánának ezt a megjelenését a 146. Tiszaújlak című „tücsökben" megelőzi a „szétrombolt tutajok" feltűnése, amelyek a buddhista metaforarendszer részeként az én járművei a nirvána felé vezető úton (így jelezhetnek sikertelen, de sikeres átkelést

28 Schmidt, I. m., 105.

29 Ez a monotonitás vonatkattogásként már a 107. Az első vers születésének eseményekor is jelen van, majd tovább kattog a 108. Megidézett ütem címűben a vers médiumává avatva az ént: „a sin ritmusa / hozta ki őket, nem én". Vő. Kulcsár-Szabó, A személyiségkonstrukció alakzatai a Tücsökzenében, 137.

30 Szabó L, Vers és valóság, 263.

31 Lőrincz Csongor, „tücsökzenében új tücsökzene''. Ismétlés, fragmentum és vég Szabó Lőrinc versciklusában = Uő., A líra medialitása. Hang, szöveg és intertextualitás a 20. századi lírai művekben, Anonymus, Budapest, 2002,169-206,183.

....Telitett tér, álló idő..." / 361