Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Váradi-Szitha Ábel: „...Telitett tér, álló idő..."

is), és amelyeket A túlsó partban a „titkos erők" értelmeznek az olvasó számára („melyek a túlsó partra vittek át"). Kötetkompozíciós szempontból fontos lehet, hogy a nirvána elérésének feltételeként elgondolható éntelenség (sz. anótma) közvetlenül A túlsó part előtt, a 753. Mégis csak álmok című versben már felejtésként történik meg, mégpedig a szakralitás32 kontextusában: „szent volt a pillanat, / amikor felejtettem magamat!". Visszautalva a bevezetőben említett sémára, A túlsó part a lírai én olyan „autoszuggesztiójaként" olvasható, amely már elértként tünteti fel a nirvánaként értett teljességet („ahol én jártam", amely ént a következő sor már fel is old: „ami csak rávesz, hogy felejtsd magad"). Ez a retorikai szituáció (mármint, hogy a líra a nirvánát nem pusztán tematizálhatja, de onnan is szólhat) a kelet mint tematika későmodern megjelenésével adódott, hiszen míg egy hagyományos „istenes versben" a lírai én Istennel történő azonosítása (amit nem mellesleg a Tücsökzene is csak ironikus módon tud végrehajtani például a 785. „Őt dicsérni!" című versben) egy szöveget uraló ént feltételezve is „blaszfémiának" minősülne, addig - mivel a buddhizmus és a hinduizmus még az életben elérhetőnek tartja a teljes megvilágosodást (a nirvánát) - egy keleti olvasat számára a lírai én éntelen Buddhaként történő megszólalása elvileg soha nem zárható ki, különös tekintettel arra, hogy a buddhizmusban egy Buddha Buddha voltát csak egy másik Buddha ítélheti meg, akinek a létezése azonban nem ragadható meg egy van/nincs dilemmában, amire a Tathágata (tkp. „Olyanság") névvel is utalnak a páli szövegek. „A Tathágata mivolta mélységes, megmérhetetlen, kikutathatatlan, mint a nagy óceán: nem lehet mondani (no upéti), hogy a Tathágata (a megváltott) létezik, azt sem, hogy nem létezik, azt sem, hogy létezik és nem létezik, azt sem, hogy sem nem létezik, sem nem nem létezik" (Maddzshima-nikája LXXII.)"33

32 A szakralitás vonatkozásában fontos lehet megjegyezni, hogy például a nyugati kontextusban individualizmusként megítélhető „önmegváltás" kifejezés (280. Vigasz) egy buddhista vagy egyéb (hindu, taoista) diskurzusban minden nehézség nélkül hoz létre szakrális konnotációkat.

33 Schmidt, I. m., 161.

362 / Váradi-Szitha Ábel