Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Szávai Dorottya: „Sátánná koronáztam magamat"

öröklétnek hozta az izeit s a mindenségnek, az, hogy kicsit vendégünk voltál s mi a tieid. Tanulságos e szempontból fellapozni a Vers és valóság vonatkozó olda­lait, ahol egy olyfajta önértelmezést találunk, mely a szerelmi líra radi­kális és tabufeszegető kódváltása szempontjából különösen releváns: „Két élő egy halotthoz: Megvan a föld - Május 8-án Erzsiké sírjánál vol­tam. Túlságosan is reálissá akartam tenni a képet, és így lett teljesen irreális: »egymást öleltük, minket a sírod«; hogy lehet ezt elképzelni? Át kell majd javítani."53 54 Sőt, alighanem érdemes volna szoros szövegfösz- szejolvasással megvizsgálni, vajon a Káprázat-cMus versei, sőt, netán A huszonhatodik év egyes részletei, tágabban a kései ooevre milyen fo­kig és milyen módon örökösei a kérdéses Baudelaire-verseknek. Mert ahhoz, hogy egyenes ágú örökösei, ahhoz nemigen férhet kétség. Olvasatomban tehát a túlélés fikcióját felszámoló mortlfikáció poé­tikája54 - legalábbis európai távlatba helyezve - egyértelműen baude- laire-i örökségként jut érvényre Szabó Lőrinc kései költészetében. Hiszen az organikus lét felbontásának radikális poétikai gesztusával alighanem Baudelaire-nél találkozhatott először még fiatal költőként. Bár fontos megjegyezni, mert tovább árnyalja a képet, hogy a Vers és valóságban a költő a Káprázat kérdéses verseit lényegében fikciókként állítja be. „És már azt hiszem, hogy nincs »valóság«, hogy az egész tör­ténelem előtti idő, ahogyan az egész mitológia, a görög-latin istenek Zeusztól Afroditéig és Jupitertől Vénuszig, az egész irodalom (a vers! a regény! a dráma!) mind-mind teljesen az emberi fantázia alkotása, vagy majdnem teljesen az..."55 A Két élő egy halotthoz kapcsán pedig ezt jegyzi föl: „Káprázat 1. - Ezt az első változatot 1953 tavaszán írtam. A képzelődésben mákszemnyi csak a megtörtént valóság."56 53 Vers és valóság, 280. 54 Vö. Kulcsár-Szabó Zoltán tanulmányának észrevételeivel. Kulcsár-Szabó Zoltán, A (túl)élő üzenete. Szabó Lőrinc: Szamártövis, Prae, 2018/1,4-19. 55 Vers és valóság, 280. 56 Uo. A Káprázat 2.-ről pedig ezt olvashatjuk: „A vers első változatát ősszel Igaion átírtam. A valóság benne a júniusi-júliusi virágok Erzsiké sírján, főképp pedig a szep­.Sátánná koronáztam magamat" / 329

Next

/
Thumbnails
Contents