Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Szávai Dorottya: „Sátánná koronáztam magamat"

A Káprázat ciklusbeli Megvan a föld című vers (Két élő egy halotthoz 1.) zárlata így hangzik:

[...] Tegnap egy

nő, akiről tudnom kell, hogy szeret, akarta, hogy benne érezzelek: egymást öleltük, minket a sirod, élet s halál hármunkon osztozott; és sose voltunk még oly boldogok.

E párhuzamos, és egymással minden bizonnyal hatásviszonyban álló Baudelaire- és Szabó Lőrinc-szöveghelyek ugyancsak drabálisan feszegetnek mindenfajta tabut, konvenciót, kódexet és kódot. Legyen az társadalmi, erkölcsi vagy műfaji norma. Szabó Lőrinc kései szerelmi lírájának kérdéses regisztere meggyőződésem szerint feltétlenül a radikálisan provokátor Baudelaire-líra nyomait hordozza magán. Álljon itt egy e szempontból releváns példa a Káprázat verseiből, a Két élő egy halotthoz 2. darabja, a Vendégünk voltál:

Vendégünk voltál

Vendégünk voltál s mi a tieid, testi vendégek lelki túlvilágban (másféle nincs!) s oly ezerajku vágyban, mely a halálnak bontja rácsait s mindannak, ami időben lakik, saját magunknak; mert ahogy mi hárman együtt voltunk, egy gyönyörré kuszáltan együtt, noha csak pillanatokig: ez nem velem történt és nem veled s nem azzal, kit, mint egykor tégedet, úgy szeretek, te Csontig-Vetkezett:

328 / Szávai Dorottya