Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Smid Róbert: Harc a technikával

ezek a változások mégsem kerülnek szinkronba a mozgással. Egy ilyesfajta, a projekción alapuló statikus/dinamikus aszinkronitás a Műhelytitok című darab egy passzusánál is visszatér a kötetben:

egy régi, gyűrt hajójegyből, mely kabátom zsebében zörgött, az egész ragyogó nyári tengert körém öntötték s így játszottak...) s hiába volt a test tiltakozása, éber agyam gépe úgy zakatolt, a pillanat is kész, örök kép, ha él, mely fogja, a keret: sokszor már-már alig hiszem, hogy én írom a verseimet.

Vagy ezt én írtam?... Én csak ültem a kávéházban, arra sem volt már erőm, hogy hazamenjek, - ott ültem, mondom, csendesen,

Az Egy kripta lakójához című versben és a Megnyugvásban is a halál utáni ökológiai folyamatok és a halál felé tartó automatizmus, a fogyás és a növekedés - előbbinél a test fogyatkozása és a férgek jólla- kása, utóbbinál a hátralévő idő csökkenése az ember számára és az eltelt percek sokasodása az ősautomata óraművében - technicizált, gépiesített rendszerben emulált természeti jelenségekként kerülnek meghatározásra. Ugyanakkor akárcsak az Éjszaka a vonaton ban, az Egy kripta lakójáhozban is egy mozdulatlan test válik egy élettelen struktúra középpontjává. A különbség abban rejlik, hogy utóbbi esetében maga a centrum is élettelen, míg előbbinél éppen a dobogó szív miatt következhetett be a táj változása. A holttest azonban nem kevésbé konstitutív módon járul hozzá a kripta bioszférájához, miközben környezetének erői ugyanúgy hatnak rá is, mint a statikus

Harc a technikával / 203