Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Balogh Gergő: Élni annyi, mint ellenállni
táborból mint az előbbi életformát kikísérletező „laboratóriumiból előlépő27 - hatalmi ágens, az élőhalott előállításának tengelyévé válik. Foucault felől akár azt is lehetne mondani, a totális uralom lehetőségfeltételeinek teljesülése az „engedelmes testek"28 létrehozásának legextrémebb, legradikálisabb módja. Szabó Lőrinc verse az én és a te közti - már a cím által bejelentett - aszimmetrikus intim viszony megalapozása során a totális uralom egyformáját hozza felszínre. (Természeti/technikai/politikai) Ahhoz, hogy a megszólított részévé válhasson az én és a te alkotta intim közösségnek, a saját lét feletti uralom tilalmának („Nem vagy enyém, míg magadé vagy: / még nem szeretsz."), az én feletti uralom tilalmának („Míg cserébe a magadénak / szeretnél, teher is lehetsz."), valamint az önreflexivitás - az egyedül-lét, az individualitás - tilalmának („Mert míg kell csak egy árva perc, / külön, neked, / míg magadra gondolni mersz [...], addig idegen is lehetnél") is meg kell felelnie. A te alakzatának mindenfajta lehetséges cselekedete a totális uralom itt kiépítendő formájának útjában áll: a költemény által körvonalazott intim viszony megalapozása zátonyra fut, ha a megszólított dönteni és cselekedni képes.29 A szabályoknak való megfelelés a Semmiért Egészen ben nem lehet tudatos döntés függvénye, avers kifejezésével „akarattalan"-nak kell lennie. Az előírások és parancsok épp ezért irányulnak a szuverén lét lehetőségének felszámolására (a te pólusán), miközben a szuverén hatalom megalapozását (az én pólusán) a nyelv performatív erejének függvényében láttatják. Az én túl a szuverenitás klasszikus formáin, belehelyezkedve a biopolitikai szuverén helyébe, igényt tart a Másik életének értékességéről való döntés meghozására („míg sajnálod az életed, / míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan / halott és akarattalan; / addig nem 27 Vő. Arendt, A totalitarizmus gyökerei, 551. 28 Lásd ehhez: Michel Foucault, Felügyelet és büntetés, ford. FAzsy Anikó - Csűrös Klára, Gondolat, Budapest, 1990,185-193. 29VÖ. Arendt, A totalitarizmus gyökerei, 543. 170 / Balogh Gergő