Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Balogh Gergő: Élni annyi, mint ellenállni

vagy a többieknél / se jobb, se több, / addig idegen is lehetnél, / addig énhozzám nincs közöd." [Kiemelés - B. G.]). A te életének értékét ebben az összefüggésben az énhez való lényegi hozzátartozás alapozhatja meg: az „idegen" alakja az átlagosnak, de az intim viszony felől nézve sokkal inkább értéktelennek minősülő élet paradigmájaként tűnik fel, szemben a kritériumokat teljesíteni képes - vagyis a költői nyelv erejére akarattalanul felelő -, a jobb és a több minőségeivel telítődő, szerethető életével, amelynek médiumává a költemény parancsainak értelmében a te alakzatának válnia kell. A te élete részben akkor tekinthető értékesnek, ha médiuma, ahogy a 2. versszak záró sorainak figurációja és az előbbiek implikálják, a gépezetbe (sors) pontosan illeszkedő, a gépezet működését elősegítő és azt semmilyen formában nem akadályozó alkatrészként tűnik fel. A versben az alkatrész metaforája kapcsolja össze a természetit, a technikait és a politikait.

Az „én többet kérek: azt, hogy a / sorsomnak alkatrésze légy” sorai, melyek a természeti, a technikai és a politikai ezen együttállását létesítik, az itt elemzett vers és általában a Te meg a világ, valamint Szabó Lőrinc korábbi köteteinek perspektívájából két egymással szoros összefüggésben álló figurális szint felől is megközelíthetők: ezek a 17. századi mechanikus államéi és a mechanikus testéi, amelyeket az alkatrésszé válásra felszólított - és a sikerült performatívum lehetősége felől: az alkatrésszé vált - te itt feltűnő trópusa kétségtelenül megidéz. Az én és a te viszonyának, a szuverenitás itt megjelenő struktúrájának, sőt a vers nyelvszemléleti alapállásának megértéséhez elengedhetetlen kísérletet tenni e két figurális szint tárgyalására. Az én teste és sorsa ugyanis, mint Szabó Lőrinc költészetében any- nyiszor, a Semmiért Egészen ben is szétszálazhatatlanul összefonódik.

A gépezetbe ágyazott alkatrész metaforája egy szinten tehát, az én és a te közössége - és az én új törvényt hirdető teljesítménye („Mit bánom én, hogy a modernek / vagy a törvény mit követelnek [...] én nem tudok örülni, csak / a magam törvénye szerint") - felől szemlélve

Élni annyi, mint ellenállni / 171