Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kulcsár-Szabó Zoltán: A (túl)élő üzenete
A vers később ráadásul oly módon ruházza fel valamiféle „tudással" („és mintha tudnál valamit, / barátságtalan, bús virág, / amit nem tudnak, csak sasok/és katonák"), majd, a legvégsőbb ponton kölcsönöz hangot is, pontosabban tulajdonít „üzenetet" a növénynek („de mint holt őr, helyeden maradsz / egész az új tavaszig, / melynek, a nyár halálakor, / üzentél valamit."), hogy ezt mindkét ponton a helyváltoztatással hozza összefüggésbe. Olyasvalamit tud, amit a madarak és a bogáncs megjelenítéséhez már korábban külső attribútumokat kölcsönző katonák, állatok és emberek tehát, aligha könnyen dekódolható üzenete pedig, mivel az „új tavaszhoz" szól, legalábbis implicit párhuzamba lép az utódlással, az élet megújulásával, vagyis: a messze jövőbe szaladó (megint csak szárnyas, madárszerű) gyerekekkel. A szöveg tehát valamilyen módon oldani igyekszik a mozdulatlanság és a mozgás oppozícióján: a katonaként, páncélban-vér- tezetben, helyéről nem mozdulva őrködő növényt üzenete, tudása, valamint a sas harci-hadászati emblematikájára gondolva a költői megjelenítés is felruházza valamiféle szabadulás, akár úgy is lehetne fogalmazni: az önmagából való szabadulásnak, vagyis annak a lehetőségével, hogy egyszerre őrizze, tartsa fogva erőszaktól egyáltalán nem mentes önmagát („őre magadnak"!) és jusson valamiféle szuverenitáshoz még ezen bezártsága, önmagában való zártsága fölött is. Nehezen ismerhető félre, hogy az önmaga fölött őrködő, árokpart mellé, porba-napba, sivatagi utakra, megrohadt rétre pozícionált növény és a sas közötti közös vonás és a szabadság-szabadulás ily módon mégiscsak feltárulkozó lehetőségének felismerése - Arany Baránszky-Jób által (joggal) emlegetett A rab gólyája mellett - egy kézenfekvő irodalomtörténeti allúzióra is támaszkodhat, amely Petőfi Az alföldjének híres hetedik sorát („Börtönéből szabadult sas lelkem") idézheti fel. Ezt az allúziót Szabó Lőrinc verse eddigre mondhatni már elő is készítette, hiszen a gyom szép virággá való fokozatos átalakítása egy olyan vallomásban kulminál („Nekem szép vagy, dacos virág"), amely megint csak Petőfi idézett versében lelhet előképre, A (túl)élő üzenete / 123
