Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Nagy Csilla: „...hullám csak a tavon"
- mintegy összekapcsolja az univerzummal. A költemény megkísérli a fájdalom antropológiai leírását, és úgy ad hangot a betegség révén rendellenesen működő test érzéki tapasztalatának, hogy nemcsak az emberi testet, hanem a testben megképződő fájdalmat is az erő kifejtésére képes objektumként/lényként, a korporális erőtér természetét megváltoztató tényezőként tünteti fel. Az animális A test sérülékenységét és érzékiségét az imént említett példáktól eltérő módon viszik színre azok a versek, amelyekben valamiként az állati korpusz ábrázolása is megtörténik, és eközben reflektálnak az emberi test adottságaira. A versek morális kockázata abban rejlik, hogy az állat Szabó Lőrincnél gyakran antropomorfizálódik, emberi „feladatokat”, és olykor hangot is kap, autonómiája azonban kétséges: valójában mindig kiszolgáltatott az emberi szándéknak. Vagy a megfigyelés, az analitikus tekintet tárgyaként tűnik fel, hogy ezáltal kielégítse az emberi tudásvágyat; vagy pedig kolonializálódik, és voltaképp az animális korpusz csak apropója egy szerepversnek, azaz az ember újbóli megszólalásának. Az Egy egér halálára (I. 307-309.) tulajdonképpen mindkét jelenségre példa. A fiókban megtalált egér csontvázának látványa alkalmat ad arra, hogy a test bomlásának eredménye feljegyezhető legyen, és ezzel együtt a vitalitás hiányának és a tárgyiasult állapotnak a részletező feltárására is sor kerül: „Gyönyörű volt, parányi épület, / s szálkás bordái, gombostűk, fehér / gerince s ívelt farka csontjai / légies könnyű rajzban pontosan / körülírták, hogy milyen lehetett / egykor alakja, melyről az idő, / két év, és az irgalmas levegő / minden húst észrevétlen leszedett, / oly szépen, hogy a test elszállt s a váz / megmaradt egy darabban [...]." Hans Belting fogalmazza meg, hogy ...hullám csak a tavon" / 99
