Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[64.] Jean Genet A paravánok Győrött - 1981
Jean Genet A paravánok Győrött - 1981 [64.] a) Rigó József, a Színházi Osztály osztályvezetőjének feljegyzése Jean Genet a paravánok című darabjának tervezett bemutatójáról (1981. március 27.) a győri Kisfaludy Színházban426 — 1981. február 4. Feljegyzés Genet a francia irodalom fenegyereke 1961-ben írta e darabját; 1961-ben mutatták be Nyugat-Berlinben, s csak 1966-ban Párizsban, a konzervatív-jobboldali-katonai körök éles tiltakozásai közepette. Genet legközvetlenebbül politizáló és legprogresszívabb mon- danivalójú műve. Ihletője a kegyetlenségéről hírhedt francia-algériai háború. Főhőse Szaid, a jobb életre vágyó arab kisember, aki az elnyomatás körülményei között, iszonyú nyomorában — ösz- szecsapva az idegen fehér urak, katonák világával - egyre kiszolgáltatottabbá lesz, tolvajjá, sőt árulóvá süllyed, de sorsának szimbolikus tanúságával az ember felrázójává, forradalmi tűz szítójává is válik. Szaidnak és egész környezetének bemutatásával az író mondandója körülbelül így határozható meg: e háborúban az igazság az arab ellenállás oldalán van; a háború azonban kivételes állapot, amelyben mindenki kimutatja valóságos természetét és amelyben értékek mennek tönkre, személyiségek torzulnak el; a történelem és a háború viharában a kisember is téved, hisz jó és rossz anyagból van összegyúrva; ám erényei és hibái együtt mérlegelendők, s valahol a történelmi igazság mégis az ő oldalán áll. A darab hatalmas, mozgalmas tablói; szürreális látomás, zsúfolt költői nyelven előadva. A nyelv jellemzi az egyes szereplőket, ezért a nyilvánosházi hölgyek, a katonák a maguk köznyelvén beszélnek. Az előadás rendkívüli rendezői feladat lenne. 426 A szöveget végül nem mutatták be. Az első színpadra állításra csak 1993. október 7-én került sor a Miskolci Nemzeti Színházban (Csarnok, rend.: Zsótér Sándor). 492