Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[56.] Az 1979 őszén bemutatott drámák kritikai visszhangjai - [1979]
Szigorúan titkos életképes. Még meggyőzőbb lett volna az eredmény - bár ezt csak egy-két kritikus merte leírni —, ha Ruttkai Éva ismételten nem bizonyítja be, hogy sajnos nem tud megújulni és nem tud alkotóan részt venni egy új szellemű produkcióban. Tragédiája paradox: világ- színvonalú bulvárszínésznő egy olyan országban, ahol a szalon szalonképtelenné vált. (Talán a Madáchban lenne leginkább a helyén.) A darabhoz írott Mátrai-Betegh Béla-kritika újabb mintaszerű esettanulmány - Mátrai-Betegh Béláról, aki, mint mindig, ezúttal is beleszeretett egy maga alkotta önkényes képbe; ezúttal Vee Talbot festményei szempontjából értékeli mind a drámát, mind az előadást. (Itt jegyzek fel egy bosszantó provincializmust: kritikusaink egyszerűen nem tudták elfogadni, hogy a Lady itt nem angol társadalmi rang, hanem amerikai keresztnév. Többnyire névelővel, „a Lady”-ként emlegetik, bár csak Mátrai-Betegh ment odáig, hogy ezt még meg is ideologizálja, nála a hölgy „városszerte ismert nevén „a Lady”, ami kb. annyit jelent, mint az, hogy az Erzsébeteket általában városszerte Erzsébetként szokták ismerni.) Ugyancsak itt esett meg a kritikusi inkorrektség szerencsére ritka példája: Váncsa István a régi — a Ruszt által nem véletlenül elvetett - fordítás kigúnyolására alapozta egész kritikáját. Valahogy szerintem az ilyesmi nem maradhat büntetlen. Egyébként ez is arra utal, hogy a rendkívüli képességű és műveltségű Váncsát súlyos jellemhibák gátolják meg abban, hogy elfoglalja az adottságai alapján őt megillető posztot, csak saját szellemét szereti, a színházat nem. Kriszt Györgyről ezúttal csak any- nyit: szerinte Ruttkai most érkezett el színészi fejlődése csúcsára, ezzel szemben az előadás legjobb szereplője: Lukács Sándor gyenge és éretlen. Mellesleg arra is kíváncsi lennék, mit értett azon, hogy „Ruszt József ezúttal pontosan szolgálta a szerzőt” (istenments, hogy ezt tette volna - ezúttal). Steinbeck Egerek és emberekje373 esetében Rajk András és Kriszt György volt oktalanul szigorú. Rajk sommásan elhibázottnak minősíti az egész produkciót, indokolás nélkül; még Szakács Eszter kiváló alakítását is „elképesztő tévedésnek” minősíti. (Szerintem az elképesztő tévedés az, hogy Dózsa László, Rajknál Dózsa Imreként szerepel, holott nem ő a táncos; talán mégis külön kellene választani a Népszava színházi és zenekritikai rovatát.) E tárgyban kénytelen vagyon önmagamhoz csatlakozni, aki az Új Tükörben megírtam: szolidan érzelmes, ízléses és nem túl jelentős előadásban lehetett viszontlátni egy formailag elavult, de mégis egy nagy író keze nyomát mutató drámát, abból a típusból, amelyre nagy közönségigény van; soha rosszabb matériával ne elégítsük ki ezt az igényt! A Józsefvárosi Színház Triana: Gyilkosok éjszakája374 előadásáról sajnos alig jelent meg kritika, holott a fiaskó, mint az Új Tükörben jelezni próbáltam, igen tanulságos. Ez a színház, amely a majdnem amatőr jellegű konzervativizmust váltogatja talajtalan avantgardiz- mussal, tévúton jár, és mielőtt az egész VIII. kerületi színházi kezdeményezés hamvába halna, a Népszínház vezetésének alaposan át kellene gondolnia, mit is akar ezzel a játékhellyel. 373 John Steinbeck, Egerek és emberek (bem.: Játékszín, 1979. október 19. rend.: Szász Péter). 374 Jósé Triana, Gyilkosok éjszakája (bem.: Népszínház, Józsefvárosi Színház, 1979. október 26. rend.: Ruszt József)447
