Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[2.] Mihail Bulgakov Álszentek összeesküvése a Nemzeti Színházban - 1970
Szigorúan titkos képpen magába sűrített még 2-3-4 szituációt is. A drámairodalom már túllépett ezen a szinten, és a legfrissebb drámák még az abszurd dráma kuszaságánál is majdnem megfejt- hetetlenebbek. Minden szónak 2-3 értelmezése van, és az előadások akkor jók, ha mind a három benne van. Minél inkább ilyen világról van szó, annál inkább szükség van azokra a közlekedési rendőri jelzésekre, amelyek könnyebben követhetővé teszik az előadást. Ezért esik az ember könnyen zavarba, vagy ezért nem tudja az ember, hogy mit látott. Más pontok hiánya is nehezen követhetővé teszi az előadást. Ilyen pontokra hívnám fel a figyelmet, mint az, hogy Moliére rengeteg darabjában az a központi probléma, hogy egy kislánnyal egy öregúrnak baja van. Ez olyan viszonylat, ami Moliére életében legalább olyan döntő kellett, hogy legyen, mint az, hogy a király zsarnok stb. Tehát szerelmi ügyein belül is nem úgy értem, hogy egyértelműen romantikus, hanem bonyolult életút, valami ilyesmi, és az egyén, aki a középpontban áll. Tehát nemcsak a királlyal kapcsolatban, hanem mindenféle ilyen tényezőkkel, mint az idősebb kirúgása és az ebből adódó fájdalmak, egyáltalában az életével kapcsolatos összes igazi sérelem vagy igazi öröm, amikor egy ember a sorsával szembe találkozik. Ha ezt az ember látná, és ráadásul abban az időfolyamatban látja, amiről a Laci szólt, akkor tudom, hogy Moliére innentől odáig ez meg az, és vannak csúcspontjai, amikor se nem színész, se nem író, stb. Amikor ezek a pontok összerímelnek az előadásban, öt vagy hat pont, ha az nyilvánvaló, felfogható az én számomra, a néző számára, akkor egészen biztos, hogy az előadás meggyőzőbb, saját magáért helytáll. Viszont itt úgy érzem, hogy eltévedt az ember, legalábbis attól vagyok zavarban, és ettől mondom neked, Pista, hogy szétesik, holott és közben zseniálisnak tartom például a következő elemeket az előadásban, nehogy azt hidd, hogy szidni akarlak. Zseniálisnak tartom a király körüli összes dolgot, de egyszerűen zseniálisnak képzőművészeti- leg is, ahogy azok a fehérek meg vannak komponálva, a katonák, stb. Szellemes és sugall. Sok mindent olvastam a napkirályról. Sok minden attól függ, milyen monográfiát olvastunk róla. Ez a királyi udvar tökéletes, hiteles, szuggesztív, pontosan tudom, hogy micsoda. A másik csoport, ami megint nagyon jó szerintem, a diadalmas egyház, a küzdő egyház, amit te megvalósítottál, az álszenteskedés stb., annyi papi egyházi séma van. Óriási rendezői kitalálás, ahogy ezek bejönnek, és hogy a szent szövetségnek is nem azokat az oldalait emelted ki, amiket nem kellett. Egy csoport a király körül, ahol az ember biztos támpontokra talál. Nem kevésbé bonyolult, mint az egész Moliére-i sors. Világos is és bonyolult is ugyanakkor. Én a Tyll Attilánál egyáltalán nem értek veled egyet, Gyuri. Szerintem nagyszerű a Tyll Attila, és ezen a csoporton belül az egésznek a spiritus rectora és nem tudom micsodája, férfias, stb. Ez is egy nagy erénye az előadásnak. Csomó színészi alakítás nagy erénye. Az egésznek a szcenikai képét illetőleg egy kicsit talán lehetett volna a szcenikai rész sterilebb. Gondolok olyanra, hogy ott a két háromszögletű lila fal és alatta ott az a négy- szögletes dolog. A kettőnek a passzolódásában, a tömegekben volt valami zavarosság. Talán lehetett volna valamivel tisztább ez a szcenikai kép. Én tehát azt kérem Tőled számon az előadás után, amihez jogod van, ezt csinálni, és nagyon érdekes ez a szemlélet, stb., a 40
