Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[2.] Mihail Bulgakov Álszentek összeesküvése a Nemzeti Színházban - 1970
Szigorúan titkos Azt hiszem, itt tényleg valami hiányzik. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni. Én utána újból elolvastam a Bulgakov-drámát, és úgy érzem, hogy helyenként nüansz az eltérés, de itt a groteszkbe beleszeretése a Majornak helyenként tényleg kicsit pikírtté tette a drámát. Most csak egy aprócska dolgot, de ami mint cselekvés belevésődik az emberbe. Ahogy ő kimegy a király elé meghajolni. Ez hallatlanul mulatságos, hogy a Major milyen jó pofa, és soha nem fogom elhinni, hogy így a király színésze a király előtt, tiszteletet adni akarva meghajolhat. Nagyon jól mulathatok, hogy a Major de jól gondolja, hogy ebben is meglátja a groteszket, de szerintem XIV. Lajos kirúgná őt, mert Moliére tökéletesen tudott atmoszférát teremteni XIV. Lajos szája íze szerint. Úgy érzem, hogy az ő ragyogó adottsága és vonzódása a groteszk iránt, ami tényleg, a magyar színjátszásban nem lehet azt mondani, hogy sokaknak az adottsága itt bizony el-elvitte őt. Anélkül, hogy beleesnék abba a csábításba, hogy alkalmam van beszélni, csak annyit akarok még mondani, hogy érzem azt az Iglódi törekvést, ezt a nyugtalan, fűtött és a mai kornak ezt a szinte versenyfutásos ritmusát, hogy ezt itt sem hagyni fel, - és az illi is arra a korra, - de úgy érzem, itt nem az a telitalálat van, nem a teljes telitalálata a bulgakovi atmoszférának. Iglódi István: Én azt szeretném még mondani, minthogy ez egy nagyon jó dráma, lehetséges, hogy még látni fogom olyan előadásban, - mert nem hiszem, hogy ez az utolsó szín- revitele nálunk, — amit elmondott az Árpi, ami egy olyan elképzelés, hogy így is meg lehet csinálni. De én így láttam és én ilyennek láttam, és nem tudom mást mondani, minthogy elgondolkozom, mert akkor én sokkal kényelmesebb helyzetben lettem volna, mert ez azt jelentette volna, hogy az ember az előadást leviszi a nézőtérre. Kerényi Imre: Abból indultunk ki egy kicsit, és ezért akarok arra reflektálni, hogy divat. Ezt ne értsd félre. Az elején mondottam, hogy vagy így dolgozik az ember, vagy úgy. Ezen a beszélgetésen keresnénk esetleg azokat a pontokat, amik miatt nem vált hitelessé. Benedek Árpád: Amit te kezdtél elmondani, azokról a szálakról. Kerényi Imre: Sok minden kibukkant, hogy mik ezek a pontok. Az az archimedesi pont, amit feszegettünk, az a pontok sorozata. Időnként a rendező bizonyos gesztusokat, mint egy közlekedési rendőr, felmutat az előadásában, hogy erre tessék haladni kérem. Tehát amit a Tamás egy ponton feszegetett, azt hiányolom legfőképpen ebben a koncepcióban, hogy legyenek olyan metszőpontok, ahol egyértelmű és világos a dolog. Amit elmondtál a darabbal kapcsolatban, az rendkívül érdekes. Igazad is lehet, ez a bonyolult keresztrejtvény. A mai színházi előadások egyre inkább ilyenek. Shakespeare-t olvasni anélkül, hogy az ember agya ilyeneken járna, teljesen lehetetlen. Esztétikai, filozófiai utánjárás nélkül ma már meg sem tud érteni az ember egy darabot. Az abszurd irodalom eleje úgy nézett ki, hogy volt egy reális szituációs rész, utána 2-3-4 felhang vagy mellékhang, tehát tulajdon39
