Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[2.] Mihail Bulgakov Álszentek összeesküvése a Nemzeti Színházban - 1970
Szigorúan titkos Kerényi Imre: Nem tudtam, kinek szólsz. (Derültség.) Benedek Árpád: Van egy olyan javaslatom, hogy hagyjuk abba. Én megmondom, hogy miért van ez a javaslatom. Tudniillik most már szerintem itt kialakult egy olyan, Nemzeti Színházzal, akik egyetértenek, - mert bizonyára előbb is látták, - nem tudom, Laci még nem mondta el a véleményét. Többet nyújtani nem tudunk egymásnak, nekem ez az érzésem. Ti. érdekes, amit elmondott a Pista. Ezzel vitázni sem lehet. Tehát ha tényleg azt mondja, hogy ez a felfogás, akkor ott vagyunk, hogy én másképp látom a darabot és ő másképp látja. Többet nem tudunk nyújtani, mert véleményem szerint itt most már kezdett olyan dolog felé menni a dolog, aminek semmi értelme nincs. Kerényi Imre: Ügy érzem, hogy akinek van még mondanivalója, az mondja el. Ha valakinek dolga van, az menjen el. Kertész László: Én csak annyit mondanék, hogy szerintem ez a legegészségesebb formája a vitának, amikor nem olyan csatáról van szó, hogy az egyiket térdre kell kényszeríteni, hogy magyarán szólva fogadja el a többség véleményét. Szerintem a leghasznosabb az, ha elindít olyan gondolatokat, folyamatokat, amelyekkel kapcsolatban az ő szakmai magánügye, hogy hogyan használja fel, hogyan vált ki belőle ellen- vagy hasonló véleményeket vagy reagálásokat. De annyiban egyetértek, hogy tényleg nem a folytatás az izgalmas, hanem ami eddig volt, mert ez az őszinteség az egyetlen, ami eredményezhet a rendezőben valami olyant, amit a kollégái adhatnak, tehát az egyetlen hasznos segítség lehet. Azért nem beszélek külön az előadásról és a darabról, mert tényleg el kell mennem, és úgy érzem, hogy a leglényegesebb dolgokat ezek a hozzászólások érintették, és nincs értelme, hogy én itt most részletekbe belemenve szaporítsam a szót. Persze, van olyan, amit hozzá tudnék fűzni, de alapjában ez nem érdekes. Az Iglódi rendezői stílusa az, ami nekem nagyon érdekes, az Iglódi útja a színészi játékával együtt, mert a kettő azért nem független egymástól. Ügy érzem, hogy neki az alapcélja vagy legalábbis a képzelete, a rendezői elképzelése olyasmi, mint az emberi káosz, amibe beleszorul valaki, a hajszoltság. Nemcsak az időnek a kitöltéséről van szó, hanem azt a fajta rohanást, nyugtalanságot, disszonanciát akarta kifejezni, amit, ha veszem most például a Luzitán szörny törekvését,28 látszik, hogy itt egy elszakadni akarás van az úgynevezett hagyományos színháztól, mondhatom úgy a békés színháztól, ahol szépen egymás mellé tevődnek a dolgok. Ez érződik. Szerintem az egy nagyon megbecsülést érdemlő és imponáló dolog, hogy nem tért el ettől a törekvéstől. Én is úgy érzem, hogy azért nem találta el azt a bulgakovi drámát mindenfajta visszásságával, - szándékosan mondom, hogy visszásságával és nem egy az egyben drámázással. 28 Peter Weiss, A Luzitán szörny (bem.: Nemzeti Színház, Katona József Színház, 1970. szeptember 25. rend.: Major Tamás). 38
