Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[2.] Mihail Bulgakov Álszentek összeesküvése a Nemzeti Színházban - 1970
Szigorúan titkos ugyanakkor, amikor ő leleplezi a Moironnak a nagy jelenetét, hogy fel fogom akasztani magam, itt van a búcsúlevél, itt van a kötél, ha nem tetszik elolvasni, én elolvasom stb. Ugyanakkor a Moliére is játszik egy másik jelentet. Majdnem, hogy überolni akarja. Nyilvánvaló, hogy ebből pillanatokon belül kiesik. Azt az állításomat még egy idézettel engedjétek meg, hogy alátámasszam, hogy miért nem érzem olyan fokon lényegesnek és drámainak ezt a bizonyos megcsalatást és fiában való megcsalódást, hogy megint a Mo- liére-nek a szemlélete és a lénye. Ha ezt szembeállítom, hogy úgy mondjam, ti egy picit La Garange-pártiak vagytok. Ugyanis amikor azt mondja: nézd fiam, amikor eljátssza a Moirron visszatérésekor azt a szép és őszinte játékot, - én olyan ember vagyok, aki előbb megcsinál valamit, utána gondolkodom. Miután hosszan eltöprengtem és mindent megértettem, úgy döntöttem, hogy visszavonulok. Öt tehát csak ez érdekli, azt hiszem, és itt jutnék el ahhoz, ami a lényege szerintem a drámának, ami mindenkor — úgy érzem - aktuális, hogy ő leélt egy életet abban a tévhitben, hogy létezik olyan, hogy jó diktátor. Ha a diktátor intelligens, szellemes, művelt, stb. ember, akkor az jó diktátor, és a diktatúra a jó államforma lehetőségét nyújtja. Neki tehát végeredményben a legnagyobb emberi csalódása és az ebből eredő tragédiája, amikor ez az ember, ha nem is kidobja, de nem vállalja, az adott helyzetben nem vállalja, és ez válasz. Én nem érzem az utolsó képet sem... Bodnár Sándor: Csináljanak, amit akarnak. Ez aztán meg is csinálja. Szirtes Tamás: Nekem kérdésem volna. Én érdeklődve hallgattam, amit mondtál, de nekem is ellenkező képem volt a darab elolvasása után. Én is éreztem egy bizonyos zavaró kettősséget az előadásban. Itt a dolog reális képét feszegetik, és ahogy Te mondod, hozzád a Major által jelzettebb és elidegenítettebb szerepjátszás-dolog áll közelebb. Ezek szerint ennek konzekvenciája, gondolom, az, hogy egyszer egy pontnak el kell jönnie, ahol ennek a szerepjátszásnak vége, és onnan kezdve más van, és azt a pontot keresem, illetőleg, hogy a darabban van-e ilyen pont? Ezt nem tudom. Iglódi István: Ne haragudjatok, csak egyet tudok mondani. Ismét nem tudom, hogy az előadás hatásában hogyan került ki, de nekem a pont: a zsarnok, a zsarnok, a zsarnok, féreg voltam, talpnyaló voltam, hol talál még egy ilyent, gyűlölöm. Itt érzem egyedül a Bul- gakovnak egy másik, egy jó romantikáját egy mondat erejéig, hogy hahó, én író vagyok. Itt válaszol effektive. Bodnár Sándor: És nem az van, hogy azután nem játszik. Szirtes Tamás: Tehát a darabnak mondjuk több mint % részében végeredményben végig egyrészt egy színpadi játék folyik, és végig egy szerepjátszás folyik. Amennyiben ez van, akkor viszont a dolog másik része kerül előtérbe, hogy ezt a játékmódot a többiek viszont 35
