Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[2.] Mihail Bulgakov Álszentek összeesküvése a Nemzeti Színházban - 1970
Szigorúan titkos Majoros József: Nincs erről szó. Iglódi István: Ha ez eljut azokhoz az emberekhez, akik játszanak nálam vagy majdan játszanak, ti tudjátok, akik szintén ezen a pályán vagytok, hogy ez mit jelent. Tudjátok, hogy van az, az ember megdicsér valakit, akit reálisan nincs oka dicsérni, vagy rosszabbat mond, ha úgy érzi, hogy ezzel segít. Tehát végeredményben mi százszázalékosan őszintén csak a legkevesebb színésszel lehetünk, és ezt én még a 20-25. előadás között sem tartom helyesnek, hogy igen, most az a véleményem, mert a nem őszinteség végeredményben a legnagyobb őszintesége a rendezőnek, úgy vagyok őszinte, ahogy neki az optimálisan a jó. Majoros József: Szeretném megmondani, hogy ez nyilvánosság elé semmiféleképen nem kerül. (Zaj.) Iglódi István: Ez a dráma nekem a színházi regénnyel rokon. Nyilvánvaló, hogy egy író életművén belül csak nagyon finom határokról lehet beszélni. A drámában igenis vannak romantikus elemek, romantikusan megírt figurák, romantikusan megírt részek. A drámát e tekintetben jó értelemben érzem eklektikusnak. Ugyanis ezek a romantikus elemek mindig élnek, sohasem nevetségesek. A la Grange egész figurája, úgy ahogy van, nem az abszolút igazmondó a számomra, hanem a piti igazságoknál megmaradó nevetséges, romantikus rossz színész a társulatban. Nagyon őszintén csinálja, amit csinál, mindig a lehető legrosszabbkor mond igazat, és olyan fokon nem képes áttekinteni nagyobb igazságokat, hogy zavaró egy idő után. Ha nála beszélhetünk drámai fejlődésről, akkor arról beszélhetünk, hogy miután lezajlott a dráma, akkor érti meg vagy fogja fel vagy írja be a naplójába azt, hogy mit írjak ide, hogy írjam ide, amiről már régóta szó van a darabban, hogy szent szövetség, stb. Ami a legprimitívebb ember számára is világos, azt ő nagy megdöbbenéssel veszi tudomásul. Azért választottam őt, mert ő talán a legszebben megírt figurája ennek a romantikus résznek. A másik romantikus figura a Madelaine. A Madelaine abban a pillanatban, amikor romantikus, akkor nincs igaza. Akkor egy idegesítő, idősebb hölgy, aki ilyen marhaságokat mond egy férfinek, hogy azt mondja, hogy én elválok, mert elmegyek tőled, mert megnősülök, hát húsz évvel ezelőtt mi volt, stb. Én ebben a romantikában, mai szemmel, az én szememmel egy olyan elidegenedést látok, hogy ez a romantika engem már megtaszít. Ismétlem, én nem tudok arról beszélni, hogy milyen érzelmeket váltott ki az előadásom. Én csak arról tudok beszélni, hogy hogyan láttam ezt, és mit próbáltam az előadáson belül. Játékstílus-ügyekben nekem is vannak problémáim, és tényleg, ezért lett volna esetleg az, hogy elmondjam, hogy az alakításokról mi a véleményem. Van, de inkább csak általánosságban. Nekem egy picit megfordulnak, azt hiszem éppen azért, mert én így láttam a darabot, és ebből logikusan jön, hogy megfordulnak az alakításoknak az értékelései önmagámban. Azt a drámát, amit én akartam megrendezni, legjobban a Major alakítása közelíti meg. Ismétlem, nem azért, mert főrendező, nem azért, mert tényleg egy nagyhatású, 33
