Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[2.] Mihail Bulgakov Álszentek összeesküvése a Nemzeti Színházban - 1970
Szigorúan titkos Én úgy érzem, hogy itt valami iszonyatosan nehéz feladat van, ami elképesztően nehéz technikailag. Nem tudom, hogy lehetett volna megkerülni, mert ellentétben veletek, ami ezt a teatralitást elnyelte volna magába és komolyan vette volna, azt nem tartanám szerencsésnek, mert egy távolabbi vidékre visz. Ez nem igazán érdekes. Tehát egy borzalmasan nehéz követelményt állít a darab a rendező és a színészek elé. Meg kell határozni azt, hogyan játszanak, hogyan játszik Moliére Moliéret. Meg kell határozni azt, hogy ez a Moliére-i társulat hogyan viselkedik az életében, biztos, hogy nem úgy viselkednek, — és ebben messzemenően egyetértek az előadással, az előadás szándékával, - mint egyéb közönséges állampolgárok. Ebben igenis van valami parodisztikus. Amikor a nagy ember felháborodottan beolvas, és tíz perc múlva ott hagyja szerelmével együtt Moliére-t. Van egy sűrített, egy nem köznapi érzelmi és kifejezési skála az embereknek a köznapi életében. És közben vannak a mélyen realisztikus dolgok. Az az érzésem, hogy emiatt nem sikerült igazán megoldani, elválasztani egy színházi síkon, mert igenis arról van szó, hogy eljátssza, hogy eljátssza, hogy eljátssza. Csak ennek lépcsőit megjárni mesterségben irtózatosan nehéz feladat, színészi technikában pedig ennek a lépcsői nem válnak el. Valóban, létrejön egy olyan dolog, hogy számomra nem alakul ki egy ilyen kép, és nem tudom, hogy mit kell komolyan venni, tehát a nézőpontom az előadásban. Emiatt bizonyos technikai gyengeségek, amik a zűrös felkészülés miatt és a műszaki apparátus gyengesége miatt adódnak, sokkal jobban kijönnek, a színészek iskolázottságában lévő hiányosságok, a színházi sorsukban meglévő, a Nemzet Színházban talán a legnagyobb szinten döntő különbségek, amik stilárisan elválasztják őket, ezek mind sokkal jobban kijönnek, mert ez a technikai probléma megoldatlan marad, és nem sikerül egy egységes nézőpontot sugalmazni a közönségnek. Azt hiszem, ezzel nem az elidegenítésről van szó. Mondom, ez egy kérdés. Szirtes Tamás: Te tulajdonképpen úgy látod, Laci, hogy a darabból kielemezhetően, a darabban benne vannak a szerepjátszások? Babarczy László: Persze, hogy benne van. Az igazi szerepjátszás az a szerepjátszás, amiben a Moliére-t látod, amikor a királynak hajbókol, és az a szerepjátszás, amikor megy a szerelem után, akiben nem hisz. Megvannak a jelzések. Az az ember, aki megírja a Nők iskoláját, csak bizonyos fenntartásokkal mászhat bele abba a szerelembe, amibe a színpadon belemászott. De alákerül a problémának. Egy izgalmas drámáról van szó, amikor egy ember okosabb, mint az élete. Ez igenis szerepjátszásra kényszeríti az embereket, különösen akkor, ha színész. Kerényi Imre: Maximálisan egyetértve azzal, amit mondasz, Laci hangsúlyozom még egyszer, hogy pont, amikor ilyen bonyolult helyzet van, pont akkor kell adni valamit, egy olyan sínpárt, hogy kérem, erre tessék menni. Miközben az ember így bámészkodik a nézőtéren. Én nem vagyok olyan nagy szituáció párti. Mostanában azért buktam meg egymásután sokszor, mert mindig csak az ilyen úgynevezett felhangokra figyeltem, illetőleg mentem rá 31
