Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[43.] Színházi dramaturgiák - 1976
Szigorúan titkos tudat- és ízlésvilágára, fejlesszék, befolyásolják azt. Ilyen értelemben politikai kérdés, hogy a közönség megrendelő szerepét figyelemmel kísérve milyen igényeket elégít ki egy-egy színház. A műsor tudatos távlati tervezésével vonhatók a színház vonzáskörébe újabb és újabb közönségrétegek is. Ezeket a feladatokat a „színház irodalmi lelkiismerete”, a dramaturg munkájának hatékony igénybevétele nélkül nem lehet maradéktalanul teljesíteni. 2. A hazai és a nemzetközi fejlődést tekintve egyaránt bizonyos: a dramaturg funkciója nem a színházakra kívülről kényszerített, mesterséges képződmény. A rá való igény világszerte egyre több helyen szüli meg a posztot és a posztra az embert. A munkakör a német nyelvterületen alakult ki, összefüggésben a „Bildungstheater”, a közönség művelésének funkcióját tudatosan vállaló színház kifejlődésével. A német példa nyomán kerültek a jelentősebb, elsősorban a Nemzeti Színház-típusú intézményekhez dramaturgok a XIX. század második felétől kezdve a kelet-európai országokban, így Magyar- országon is. A II. világháború után valamennyi szocialista országban létrejött ez a munkakör. Az utóbbi évtizedekben a nyugat-európai országokban is megjelenik a dramaturg, főleg az állam által szubvencionált társulatoknál. Ezek a hivatalos állami együttesek ugyanis az 1945. óta kialakult társadalmi helyzetben egyre fokozottabb szükségét érzik annak, hogy társadalmuk minél szélesebb rétegeivel kontaktust teremtsenek és mivel ilyenkor az első felmerülő kérdés a „mit játszunk?”, szinte természetes, hogy ennek megválaszolására szakembert keresnek. A századfordulón nálunk Magyarországon a kapitalizmus föllendülése idején csillag- rajzás-szerű tömegben jelentek meg a magyar drámaírók. Igaz, ehhez a szabadverseny (a feudalizmus alól nálunk akkor) felszabaduló lélegzetvétele is hozzájárult, de mégiscsak a színházak szervező, ösztönző munkája hozta ezt a nagyszerű eredményt. A Nemzeti Színházban mind Szigligeti, mind Paulay dramaturg-igazgató elnevezéssel (és persze tartalmi munkával) működött, a Vígszínházban a három tagú igazgatótanácsnak színházi-, irodalmi-, gazdasági igazgató tagja volt. A két színház között egyébként szinte verseny alakult ki a kortárs szerzők megszerzésében, sorra rendezték a különböző drámaciklusokat, amelynek abszolút győztese mindmáig a Vígszínház lett, ahol 1905 táján 100 estén át egyvégtében más-más új magyar darabokat játszottak. 1945, vagy inkább 1948 után hazánkban a színházakhoz szervezetszerűen kerültek dramaturg elnevezéssel kultúrpolitikusok, akik az „ideológiai őr” adminisztratív feladatát lát285
