Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[43.] Színházi dramaturgiák - 1976
Szigorúan titkos ták el. Hatásuk csökkenése, majd a dramaturgiák elsorvadása kisebb részben a „rendezői színház” eluralkodásának, nagyobb részben azonban a működésük adminisztratív és nem alkotó voltának tulajdonítható. Viszont a XX. század színháza eddig sem tehette és egyre kevésbé tehet eleget társadalmi feladatának ösztönös, vagy csak szakmailag tudatos művészi munkával, hanem teljes elméleti felkészültséggel kell a porondra lépnie. 3. Régebbi tapasztalatok és eredmények, valamint jelenlegi nehézségek ismeretében meggyőződésünk, hogy a színházak szervezetében a dramaturgiának és a dramaturgoknak jelentős helye és fontos szerepe lenne. Ez akkor is így van, ha tudjuk, a világ több, rendszeres színházi élettel rendelkező országában ismeretlen fogalom a dramaturg funkciója. Munkaköre, megbecsülési foka, jelentősége egyébként ott is változó, ahol jelenlétét fontosnak tartják. Ez a „változó” attól függően változik, hogy milyen a kialakult, vagy kiérdemelt arány önmaga kiteljesítése és a mások irányában betöltött szerepe között. A színház többi művésze esetében ez az arány megközelítőleg egyenlő, míg a dramaturg esetében a közvetítő szerep felé tolódik el író és rendező, író és igazgató, író és színész között, és ami a legfontosabb színház és társadalom között. A napi gyakorlatban ez abban nyilvánul meg, hogy az irodalmat képviselje a színház és a színházat az irodalom felé. A világszerte divatos és bizonyos ideig jelentős sikereket felmutató rendezői színház egyik legfőbb jellemzője az, hogy a rendezők a korábbinál igényesebb, alaposabb dramaturgiai munkát végeznek. A darabok újraértelmezését és elemzését, amelyből a rendezői „látomás” megszületik, általában a rendezők végzik el. Ebből keletkezett a ma is felbukkanó élő, tehát ható megállapítás, hogy a dramaturgok feleslegesek a színházban. Alaposabban elemezve a helyzetet, és méltányolva a rendezők törekvéseit, megállapíthatjuk, hogy éppen a rendezői színháznak, az egy nagy egyéniségre szabott színháznak (ahol a legnagyobb a szubjektivizmus, tehát a tévedések lehetősége) van leginkább szüksége egy tudományosan képzett, újráolvasásra, újragondolásra képes, stílusokat és korokat ismerő, elemző dramaturgra. Természetes azonban, hogy korszerű alkotó dramaturgiai funkció csak ott bontakozhat ki, ahol a dramaturg és a művészeti vezető hasonló eszményeket táplál. 4. A dramaturgok képzésére, a dramaturgiák személyi feltételeinek biztosítására a felszabadulás után hazánkban is történtek elszórt kísérletek. A Színházművészeti Főiskolán az 50-es évek elején négy dramaturg osztályt szerveztek és 30-32 fő nyert diplomát. Ezek közül mindössze hárman vannak színházainknál, a többiek más, sajtóval, filmmel, rádióval, TV- vel kapcsolatos munkakörben dolgoznak. Ugyancsak a főiskolán végzett 1972-ben egy 5 286
