Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[38.] A magyar színikritika helyzete - 1975
Szigorúan titkos „A magyar színház és a magyar dráma kapcsolatában a nemzeti, szociális és világnézeti jelleg mindmáig nem teremtődött meg kellő mértékben”. (87. oldal.) A magyar színház és a magyar dráma kapcsolata kétségkívül további elmélyítésre vár. Alapvetőnek ebben a kapcsolatban — és az egész magyar színházművészet fejlődésirányának a megítélésében — a világnézeti jelleget tartjuk. A műsorpolitika nemzeti és szociális karakterét is ebben az összefüggésben kell látnunk és vizsgálnunk. Mindezt azért hangsúlyozzuk, mert Bényei tanulmánya, csakúgy mint Ablonczyé — nélkülözi a kérdés eszmei oldalról történő megközelítését: színházművészetünknek - s ezen belül a magyar dráma bemutatóknak - világnézeti tartalma és jellemzői valójában hiányoznak a tanulmány gondolat- menetéből. „Mi félve és óvatosan nyúlunk a hagyományokhoz... elsősorban a kommersz siker reményében. Ebben szerepet játszik a nemzeti értékek körül tapasztalható történelmi, elméleti bizonytalanság is”. (89. o.) Az állítás első része képtelenség: a „Mózes” felújítása és a „kommersz siker reménye” - ez a két dolog kizárja egymást, más kérdés, hogy a „Mózes” több mint 300-szor került színre a Nemzeti Színházban, éppen a színház művészeinek ügyszeretetét igazolva! A „történelmi, elméleti bizonytalanság” sajnos alapvető jellemzője Bényei tanulmányának, így nagyon is áttetsző részéről az erre való hivatkozás. A nemzeti hagyományok, eszmeileg kritikátlan kezelése erősen nacionalista színezetet adhat „magyarságunk vállalásának” s semmiképpen sem minősíthető a „történelemmel való őszinte szembenézés” magatartásaként. A magyar dráma színpadi sorsa egyik fő vizsgálódási területe színikritikáinknak, s ez igen pozitívan értékelendő. Kevésbé helyeselhető viszont az a színibírálói gyakorlat, amely a magyar drámabemutatók eszmei-dramaturgia-szcenikai elemzése helyett olyan ponton vitatja színházaink ez irányú tevékenységét, amely az múlt időszakban éppen nem vitatható: az ügyszeretet, a kísérletező szándék terén. „Az 1972/73-as budapesti színházi évadot aligha írják be a magyar drámatörténet aranykönyvébe. Színi irodalmunknak az elmúlt években kibontakozó föllendülése - úgy látszik — megtorpant.”- olvashatjuk Taxner Ernő színházi levelében (Jelenkor 1973. 7/8. 703. old.): egy olyan fővárosi színi évad minősítéseként, melynek keretében többek között Illyés Gyula „Testvérek” (Nemzeti Színház). Tamási Áron „Énekes madár” (Madách Színház), Gyurkó László „Don Quijote...” (Huszonötödik Színház) és Örkény — Nemeskürty ,A holtak hallgatása” (Pesti Színház) c. drámája került bemutatásra. 263
