Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[38.] A magyar színikritika helyzete - 1975
Szigorúan titkos Az Alföld-vita tanulságainak összegzésére vállalkozott Földes Anna „A magyar dráma vitájáról - szenvedélyek nélkül” c. tanulmánya (Színház 1975/6.) A kérdések nagy részét illetően elveti Ablonczy és Bényei „teóriáit”, ám az írók és színházak kapcsolatáról téves nézeteket hangoztat: az a tény, hogy az írók elkedvetlenedése immáron társadalmi jelenség lett, hogy tehetségek sorozatosan fordulnak el a műfajtól, arra int, hogy beszélni kell a problémáról és szembe kell nézni azzal is, hogy a jelenségnek mélyebben fekvő társadalmi-irodalmi-köz- életi okai vannak.” (35. old.) Földes Anna itt akarva-akaratlanul Ablonczy „megfigyelését” igazolja, amely szerint „... nemcsak a feladatról van itt szó, hanem a benső indíttatásról is. Es ebben, mintha az idő nem kedvezne az írónak.” (i. t. 56.old.) Súlyos diagnózis: nem kevesebbet jelent, mint hogy szocialista társadalmunk jelenlegi fejlődés-szakasza „nem kedvez” a drámaírói munkának. Ezzel szemben elég egy futó pillantást vetni az elmúlt évadok színlapjaira - s az ez évi műsortervekre - s kitűnik a „dramatikus” állítás tarthatatlansága: ha Illyés Gyula évadonként új drámával jelentkezik; ha Déry Tibor, Örkény István, Karinthy Ferenc és Hubay Miklós drámaírói kísérleteinek lehetünk tanúi; ha Kertész Ákos, Szakonyi Károly, Gyurkovics Tibor, Szabó Magda darabjait folyamatosan tűzik műsorra színházaink; ha az 1975/76-os műsortervekben — a felsoroltak mellett — Dobozy Imre, Boldizsár Iván, Sánta Ferenc, Bárány Tamás, Fejes Endre, Száraz György és Hernádi Gyula új művekkel szerepelnek — akkor aligha lehet szó „kedvezőtlen társadalmi atmoszféráról”, az írók elkedvetlenedéséről. A témánál maradva: vannak ennek a kérdésnek problematikus, megoldásra váró területei is: így mindenekelőtt a fiatal írók nem megfelelő színpadi jelenléte, tehetséges fiatal rendezőink többnyire esetleges kapcsolata a magyar drámai alkotásokkal - a színházi dramaturgiák alacsony színvonala, stb. A színikritikának igen jelentékeny feladatai lennének e kérdések tényszerű, politikus elemzése terén! A viták megszervezéséről: mind az Új írás-, mind az Alföld-vita során tapasztalni lehetett, hogy olyan nézetek és megfogalmazások is nyilvánosságot kaptak, melyek alapvetően ellentétesek szocialista kultúrpolitikánk legfőbb célkitűzéseivel. Nyilvánvaló, hogy erre a tünetre nem lehet elfogadható magyarázat, a „vita” fogalma: az egyes szerkesztőségeknek a jövőben több figyelemmel kell lenniük egyrészt a viták tényszerűségére, másrészt a megjelenő írások eszmei karakterére. Semmiképpen nem elfogadható az a nézet, amellyel pl. Bényei, idézett hozzászólásában érvel, hogy tudniillik meglehet Ablonczy „egyszerre ka- maszosan szertelen, nyugtalanul igazságkereső és elkeseredetten vagdalkozó” tanulmányt írt - de a „lényeget” illetően igaza volt! (i. t. 87. old.) A konkrét példa is szemléletesen bizonyította, hogy ez a két dolog kizárja egymást. Szocialista sajtóban még „vita” ügyén sem jelenhet meg társadalmunk, kultúrpolitikánk alapvető érdekeit megkérdőjelező vélemény. Ez nem lehet vita tárgya! 264
