Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[31.] Észrevételek a főszerkesztői értekezlet anyagához - 1973
Szigorúan titkos egy igen fontos és bonyolult kérdéshez: a nacionalizmus és internacionalizmus kérdéséhez, helyes marxista alapról. Szabó B. István: A kritika közügy c. cikkében az állásfoglalás súlypontjait tapintotta ki és az állásfoglalás konstruktív jellegét hangsúlyozta. Sajnos egyes esetekben a reflexiók formálisak voltak, pl. a Forrásban F. Tóth Pál az állásfoglalás megállapításainak szimpla ismételgetésén túl nem jutott, mélyebbre nem hatolt. Az érdemibb, igényesebb írások némelyike vitatható gondolatokat is megfogalmazott. így például Kiss Ferenc: Kritikánk tagozódása c. írásával — amely a Tiszatájban jelent meg - joggal vitatkozott a Népszabadság, bár E. Fehér Pár írása sem volt mentes elfogultságoktól, így alapvetően nem szolgálta a nézetek közelítését. 2.) A közvetlen reflexióknál azonban fontosabb kérdés, hogy magukban a kritikai rovatokban hogyan érvényesítették a folyóiratok az állásfoglalás szellemét, konzekvenciáit. Sajnos a kritikai rovatokban lényeges változás alig történt. — A pozitív fejlemények sorában említésre méltó, hogy az Elet és Irodalom az utóbbi időben rendszeresen hetente 8-10 könyvről közöl rövid, tömör, de határozott eligazítást adó kritikát. A Kortárs legutóbbi számaiban fiatal kritikusok tollából színvonalas írásokat közölt a szomszédos országok magyar nyelvű irodalmáról. Lényegesen megerősödött a Tiszatáj kritikai rovata: elemzései a korábbinál jobban követik az irodalom fő folyamait, s az elsődleges kritikai reagáláson túl a tanulmányrovatban alaposabb elemzésekkel is igyekszik kitapintani, megmutatni bizonyos tendenciákat. (Az 1973/4. számban pl. irodalomtörténeti távlatokban gondolkozó, alapos esztétikai-kritikai írások láttak napvilágot az újabb magyar költészet egyes korszakairól, egyes költészeti modellekről.) A Jelenkorban is történt egy tétova lépés, hogy a művekről közérthetőbb, az olvasókat jobban orientáló értékeléseket közöljenek, de változatlanul gond, hogy a lap többnyire csak dicsérő kritikákra vállalkozik. A Napjaink az idén több írásban is foglalkozott a próza valóságábrázoló funkciójának igényével, felvetette irodalmunk-művészetünk egyik fontos kérdését, a munkásábrázolás problémáját (Tarján Tamás: Az eltűnt proletár nyomában). A Forrásban visszaszorulóban van „lövöldöző” mini-recenzió, javult a recenzálandó művek kiválasztása is. A negatív tendenciák sorában meg kell említenünk, hogy nem javult számottevően a szelekció; a Kortársban, pl. meglehetősen sok érdektelen könyvről olvashattunk kritikát, a júniusi számban a mai magyar irodalomból csak két művet méltattak, s ez a kettő sem tartozik, a jelentősebbek közé. Pedig nem ez a feladati A Kortárs szolgáltatott példát arra is, hogy a szerkesztőségek nem figyelnek fel arra, hogy egyes kritikák olykor megfelelő ellenőrzés, tájékozódás nélkül hivatkoznak bizonyos szerzőkre - így Pomogáts Béla Déry: A napok hordaléka könyvéről írott bírálatában jelentős futurológusként és politológusként aposztrofálja a lengyel származású amerikai egyetemi tanárt, Brzezinskyt, aki ma az egyik leghírhedtebb Kézírással a dokumentum szélén. 166
