Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
A Kádár-kori színházirányítás a dokumentumok tükrében: 1970-1982
Szigorúan titkos új magyar dráma hiányáról és a színházi dramaturgia, valamint a közönségszervezés nehézségeiről. Az 1970-es években a minisztérium által készített előterjesztésekben egyre nagyobb hangsúlyt kaptak az egyes évadok műsorarányai. Az Agitációs és Propaganda Bizottság több alkalommal hangsúlyozta, hogy a műsorpolitika eszmei irányvonaláért, a műsorterv politikai arányaiért a felelősség a minisztériumot terheli, annak feladata megfelelően informálni a színházak irányításában illetékes tanácsokat. Emellett a minisztérium felelt a színházak műsortervének koordinálásáért, így például azért, hogy ne kerüljön sor egyes szerzők túlzott szerepeltetésére egy-egy évadban. A Bizottság többször is felhívta a minisztérium figyelmét, hogy határozottabban törekedjenek az egyes színházak profiljának tisztázására, javítsák az új magyar drámairodalom, illetve a szovjet és a szocialista országokból származó darabok arányát. Különösen figyeljenek oda azokra a színházakra, ahol több évadban fordult elő egymás után, hogy politikailag problematikus műveket adtak elő. A hatékonyabb műsortervezés előmozdítására a minisztériumnak ki kellett dolgoznia a művek bemutatásának engedélyeztetési rendjét, ugyanakkor meg kellett akadályoznia, hogy a színházakban nem engedélyezett eszmeileg, politikailag káros műveket az amatőr együttesek előadják.3 1972-től a Bizottság részére benyújtott műsortervek és évadértékelések egyre terjedelmesebbek lettek, nemegyszer színházakra lebontott értékelést, mellékletben pedig összehasonlító táblázatokat tartalmaztak a bemutatásra került darabok összetételéről (klasszikus magyar, orosz vagy nyugati dráma, illetve új magyar, szovjet vagy népi demokratikus és nyugati dráma), vagy az egyes színházak nézőszámának alakulásáról. Emellett visszatérő kérdés volt a dramaturgia helyzete, a színész- és rendező utánpótlás, a budapesti és a megyei tanácsokkal és pártbizottságokkal való együttműködés hatékonyabbá tételének módozatai a színházak irányításában.4 Valamennyi évadértékelés és terv meghatározó részét alkotta a kortárs magyar dráma- irodalom helyzetének értékelése. A megfelelőnek tartott művek megszületését drámapályázatokkal és alkotói támogatással ösztönözték. Hiszen, ha a színházak be is mutatták a minimálisan megkövetelt számú kortárs magyar drámát, azok minőségével az értékelések nem minden esetben voltak elégedettek.5 Természetesen az átgondolt műsorpolitika még nem volt elegendő, arra is szükség volt, hogy a korábban nem színházlátogató, de a hatalom által most megszólítani szándékozott társadalmi csoportok minél nagyobb számban látogassák a számukra megfelelőnek tartott 3 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1972. július 18-i üléséről. MNL OLM-KS 288. f. 41. cs. 185. ő. e. 4 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1972. július 18-i üléséről. MNL OL M-KS 288. f. 41. cs. 206. ő. e 5 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1974. június 11-i üléséről. MNL OL M-KS 288. f. 4L cs. 226. ő. e. 13
