Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
A Kádár-kori színházirányítás a dokumentumok tükrében: 1970-1982
A KÁDÁR-KORI SZÍNHÁZIRÁNYÍTÁS A DOKUMENTUMOK TÜKRÉBEN: 1970-1982 Imre Zoltán - Ring Orsolya A második világháború utáni évtizedekben az ország kulturális élete és benne a színházak szerepe alapvetően megváltozott. A színházak államosításával (1949) az uralkodó kultúrpolitika az állami szubvencióért cserébe a színházat is alárendelte a politikának. A színháznak immáron a szocialista ideológia általi kolonizálása a gyakorlatban azt jelentette, hogy a kultúrpolitikai vezetés teljes befolyással rendelkezett a színházak műsorpolitikáját, dolgozóinak összetételét és a színházakat érintő minden fontos kérdést illetően. A szocialista cenzurális intézményrendszer alakította ki a bemutatható/bemutatandó művek körét (európai és magyar klasszikusok, új magyar, szovjet és népi demokratikus országok drámái, valamint a „haladó” kortárs nyugati drámák), amelyeknek a műsoron tartását minden prózai színháztól elvárta. A Rákosi-korszakot követő Kádár-rendszer kultúrpolitikája mindvégig a tömegeknek szánt minőségi magaskultúra elvét tartotta elsőrangúnak, s miközben kiemelten támogatta, mértéktelenül ellenőrizte is azt. Továbbra is politikai-adminisztratív úton szervezték az állandó épületekkel rendelkező társulatokat, melynek következtében nem független, autonóm és önként szerveződő egységek, valódi társulatok jöttek létre, hanem adminisztratív, ellenőrizhető szervezetek. A stabil szerkezet elvben továbbra is a színházhoz való hozzájutás demokratizmusát kívánta szolgálni, hiszen minden színház szubvencionált intézményként működött, mentesítve a piac törvényeitől. így megmaradt az állandó társulati forma és a repertoár-rendszerű műsor tervszerűsége, valamint széles nézőközönség elérésére adódott lehetőség. A színházak ellenőrzése előbb helyi, majd országos szinten zajlott. A budapesti színházak, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságán, míg a vidéki színházak a megfelelő megyei tanácsok Végrehajtó Bizottsága, illetve a Népművelési/Művelődésügyi Főosztály közvetlen hatáskörébe tartoztak. A gyakorlati felügyelet során az ellenőrző szerv az előző évadban bekérte a tervezett előadások listáját, az ismeretlen darabok szövegeit és a rendezői elképzeléseket. Később a főosztály munkatársai próbákat látogattak, illetve éltek az előnézés lehetőségével is, de ilyenkor jellemzően már nem tiltottak be előadásokat, „csak” változtatásokat kértek. Az állami szervek természetesen a megfelelő pártszervek alárendeltségében működtek. Színházi ügyekben leginkább az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága volt az illetékes, ez tárgyalta és hagyta jóvá az évadterveket és értékeléseket, melyeket a minisztéri11
