Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„SOHASE VOLT MÉG ILYEN SZÉP GYEREKEM” Babits nyomában a Laodameia bölcsője körül

lyéül, ahol teste temetetlenül hever, a Xanthosz folyó környékét említi. A folyó medre valóban Trója közelében található, s Homérosz többször is emlegeti gyors folyását. (IIII. 877.; V. 479.)

Babits az Alvilág felidézésekor is sokszor támaszkodik a homéroszi forrásra, bár itt már nem az Iliászra, hanem az Odüsszeia Neküia énekére (XI.), melyben Odüsszeusz Kirké tanácsait követve száll le az alvilágba, hogy a halott Teireszi- ásszal találkozzék, remélve, hogy a jós elárulja neki a hazavezetö utat. Babits az európai irodalom olvasókönyvében részleteket közöl e fejezetből is, olyan fontosnak tartja az alvilág ábrázolását, hogy külön magyarázattal látja el a szöveget: „Odysseus bolyongásai során eljut a halottak birodalmába is, megelőzve evvel Vergiliust és Dantét, s fantasztikus kapukat nyitva a jövendő évezredek költői számára.”52 Babits a Laodameiában érzékelteti is a homéroszi alvilág-ábrázolásnak ezt a hagyományteremtő voltát, sőt ő maga tudatosan keveri a különböző alvilág-képeket egymással. Az aszphodelosz-mezők, a Stüx és a Kókütosz folyók, az alvilág kapuját őrző eb már a homéroszi eposzban is jelenlevő mitológiai elemek, mint ahogy Sziszüphosz (Od XI. 593-600.) és Tantalosz (Od XI. 582-593.) kínjait is látja Odüsszeusz alvilági útja során. Ezeket a motívumokat fonja össze Babits vergiliusi motívumokkal. A „nem nyílik az álmok ivor-kapúja” (L 532.) szándékoltan anakronisztikus francia szavával a források időbeli eltolódására hívja fel a figyelmet, mivel Vergiliusnál járnak föl az álmok az alvilágból „fehér elefántcsontból” való kapun át (Aen VI. 893-895.), mint ahogy Ixión alvilági alakja sem Homérosznál, hanem Vergiliusnál szerepel. (Aen VI. 601.)

Laodameia, hogy megidézze az alvilágból férje szellemét, halotti áldozatot mutat be Perszephonénak: „áldozok neked sötét bárány sötét vérével”; majd az alvilág árnyai a gyászoló királyné köré sereglenek, „denevérszárnyakkal szállnak szerte nesztelen / s a vérre lesnek és hogy abból nyaljanak”, forró vörös vérre vágynak, és „úgy nyüzsgenek”, mint „csoportos madarak” vagy „mint rajzáskor fürge méh.” Ezt követően Prótesziláosz árnya érkezik, s az áldozati vért „mohón habzsolja; mint a gyermek a tejet / szürcsölve halkan; - s átmelegszik vértelen / árnyteste lassan”. (L 680-681, 687, 706-708). Az Odüsszeia beszél hasonlóan a holtakról. Odüsszeusz az alvilágban járva Kirké tanácsára fekete kosokat és juhokat áldoz Hádész és Perszephoné tiszteletére. A juhok sötét vérét egy gödörbe folyatja. (Od XI. 33-50.) Az odasereglő lelkek isznak a vérből, belőle merítve erőt, s csak aztán beszélnek Odüsszeusszal. „Elhúnyt holtakból ha akárkit a vér közelébe / engedsz, az majd megszólal s mond néked igaz szót; / és ha a vért már megvonod, akkor visszairamlik.” (Od XI. 147-149. Ezen kívül még hasonlóan Od XI. 96., 153., 228-229.) Egy későbbi énekben a hűséges Pénelopét zaklató, s ezért halállal lakoló kérők szellemei az alvilág felé haladtukban „röpdösnek surrogva” akár a „denevérek” (Od XXIV. 5-7.), ugyanúgy tesznek, mint a Laodameiá52 BMEIO 79.

95