Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„SOHASE VOLT MÉG ILYEN SZÉP GYEREKEM” Babits nyomában a Laodameia bölcsője körül

Jertek ma, fiúk, valamennyien, kik lakjátok erdős Phylakét s nagy Démétér földjét, Pyrasost s juhok anyját, a virágos Itónt, tengeri Antrónt s füves Pteleost a sokcsucsu Thessaliában.

(L 92-97.)

Kiknek a honjuk volt Démétér földje, virágos Pyrasos, és Phylaké, valamint a sok-juhos íton,

És a füves Pteleos, valamint a tengeri Antrón, Prótesiláos, az áresi hős, volt hadvezetőjük,

Mind a mig élt; hanem akkor már a hantok alatt volt, Elhagyván Phylakéba’ nejét gyászdúlta szivével S félbe maradt házát. Egy dárdán ember ölé meg,

A mikor elsőnek kiugort a hajóbul a partra. Gyászolták a vezért, de fejetlen nem maradának, Most már áresi hős kormányozgatta, Podarkes, Phylakidesnek, a sok-juhos íphiklosnak a sarja, Protesilaos erős bajnoknak a testvér-öccse,

Ámde a kettő közt korosabb is harcziasabb is Protesilaos volt; s így semmi esetre se voltak Hadvezető nélkül; de a hősüket egyre sóhaj ták. (Ford.: Ponori Thewrewk Emil)

Kik Phylakét birták, a céresi rónát,

Virágos Pyrazoszt, a nyájjas Ithonát,

Anthroni partokat, Pteleon fenyérit. - Bajnok Protazilasz lett volna vezér itt:

De a fekete fold vette őt már ölre,

Sirathatja otthonn tépett arczu hölgye,

Félbe’ maradt háza. - Elsőnek ugorván Gályáról a partra, megölte egy dárdán.

Nem maradt uratlan, noha szánta, népe,

Podarkász, a másik Mars-fi állt helyébe,

Podarkász, a nyájas Iphiklusnak fia,

A nagy Protezilasz testvér-atyjafia.

(Ford.: Baksay Sándor)