Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
MIÉRT SZIMBÓLUMOK? Egy címadás értelmezési lehetőségei
kedni”.30 Bár élesen Ady szemére veti „gőgös nemzetköziségét”, „satnya érzékiségét” és „érthetetlenségét”, sőt „valóságos kórházi költészetnek”31 nevezi verseit, de szimbólumhasználatát érzékenyen és alaposan vizsgálja, összehasonlítva a metafora, az allegória és a szimbólum jellemzőit, felemlegetve Baudelaire és Verlaine hatását.32 Szerinte Adynak jóformán „egész költészete a képes beszéd egy különös neme, mely nemcsak egyes sorokban, itt-amott bukkan elő, hanem a legtöbbször egész költeményei nem egyebek egy-egy olyan képnél. S ez a képes beszéd nem affajta, mint amelyet eddigi költészetünk általában használt.” Gondolatmenetének alapja, hogy kifejti ajelölő és jelölt újfajta viszonyát: „Minden képes beszéd két tényező viszonyán alapszik: egyik a kifejezendő (gondolat, érzés, állapot, szemlélet stb.), másik a kifejező (s ez a kép).”33 E két tényező egymáshoz való viszonyának alapján tesz különbséget a metafora, az allegória és a szimbólum között. „A metaforában a kép csak eszköz, csak a kifejezendő tartalom kedvéért van”, ezzel szemben a kép a szimbólum esetében „önálló, konkrét létezést nyer: a szó szoros értelmében megelevenül.” Az allegóriában is „a kép minden egyes mozzanatának a jelentés egy-egy határozott mozzanata felelne meg”, ezzel szemben a szimbólum esetében „nincs pontról pontra haladó megfelelés kép és jelentés közt”. Fenntartásai ellenére pozitívan zárja elemzését az újfajta, Ady által használt képes beszédet illetően: „Bizonyos tehát, hogy a symbolum, melyben a nagy önállóságra jutott kép egész határozottan részleteztetik, többet mond, mint amennyit az egyenes beszéd volna képes tudtunkra adni.” Fel kell figyelnünk arra, hogy Babits 1911-ben publikált Vörösmarty-esszéjében megfogalmazott szimbólum fogalom sokban közös Horváth Jánoséval. „Metafora és symbolum közt tehát egy szóval a költői vízió természetében van különbség. A metaforát alkotó költő főgondja a gondolati elem: azt tartja szemmel s neki a kép csak ruha, mely szemlélhető, illő formát ad a gondolatra. Ady, a symbo- lumot alkotó költő, önállósítja, konkrét valóságnak veszi a képet, ezt látja első sorban, s ha szabad úgy mondanom: belenézi a gondolatot, a tartalmat, az éltető lelket.”34 Babits hasonlóan fogalmaz már idézett Vörösmarty-tanulmányában: „Tévednek, akik azt hiszik, hogy a szimbólum csak valamely gondolat kifejezése: ellenkezőleg, a szimbólum az elsődleges lelki tény, és a gondolat csak gyenge kifejezése a szimbólumnak.”35 Mindez amellett szól, hogy Babits ekkorra már olvasta Horváth Ady-könyvét, s a „képes beszédről” leírtak felkeltették figyelmét, sőt addigi ismereteit pozitiven tovább formálták. Sőt a költő azt is nyilvánvalónak veszi, hogy saját olvasótáborának körében szintén ismerik e szöveget, 30 Horváth 1910. 62. 31 Horváth 1910. 18. 32 Horváth 1910. 20, 62. 33 Horváth 1910. 34. 34 Horváth 1910.35-36. 35 BMET I. 237. 74