Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

MIÉRT SZIMBÓLUMOK? Egy címadás értelmezési lehetőségei

is és Paul Fort-tól, aki nem is oly nagyon dekadens. - Van egy lényeges közös hibájuk ez uraknak: mind anyi igen kis kaliberű poéta. Baudelaire szellemóriás és klasszikus hozzájuk képest.”8 Majd 1906 februárjában egyenesen így fogalmaz: ..Baudelairerel a lehető legjobb viszonyban vagyok, nincs nap hogy ne olvasnám, jórészt kívülről tudom, nem tudnék élni nélküle.”9 Baudelaire költészetének hatásáról nemcsak versei, hanem ihlettörténeti vallomásai is tanúskodnak. A Tüzek című vers kapcsán így vall Szilasinak: „Baud[e]laire hatása alatt, ámbár teljesen más”10 11, 1905. augusztus 3. előtt Juhásznak írt levelében szintén ihlető példaként említi: „Baudelaire ’Tableaux Parisiens’-jének mintájára egész ciklust terveztem budapesti képekből”.11 György Oszkár - tudva azt, hogy Babitsnak több kész Baudelaire-fordítása is van - már 1906 februáijában egy levelében felajánlja, hogy Kosztolányival együtt adjanak ki egy Baudelaire-fordítás kötetet.12 A Baudelaire- szakirodalom követéséről tanúskodik, hogy Babits a következő alcímmel jelenteti meg a Léthe című vers fordítását a Nyugatban: „Ch. Baudelaire nemrég megjelent hátrahagyott műveiből”13, s a szintén 1909-ben publikált, Szagokról, illatokról című esszéje, magabiztos tájékozottság és olvasottság alapján, egy különleges szempontból, a szagok iránti vonzódás szempontjából, tekinti át többek közt a modem francia költészetet is. A tudományos apparátust felvonultató írás mottója és az egyik betét-verse is Baudelaire egy-egy költeményének saját fordítása (Une phantome; Parfüm exotique). Ezeknek a hatásoknak a költészeti eredményét Kosztolányi a Herceg, hátha megjön a tél is? című kötetről írt ismertetőjében néven is nevezi: „A szavai pedig szimbólumok. A tücsök, a »vak lélek«, az őszi csengő, vagy a nap a fellegek közt, többet jelent, mint kép, magasabbat és tisztábbat minden jelenségnél.” Éppen azt tagadja tehát, amit Babits verscíme ironikusan állít, hogy a szimbólum valamiről határozottan szólhatna: „Ő nem verset ír valamiről, de verset ír. Anyagtalan a lírája, önmagáért való, tiszta lira.”14 Szintén Kosztolányi az, aki (nyilván levelezésük és beszélgetéseik megállapításaira is emlékezve) a Purgatorium fordításáról írott elemzésében Babitsnak Daniéval való rokonságát éppen a szimbólumnak, mint poétikai eszköznek a leírásával jellemzi: „Aztán ő is szereti a jelképeket, melyek nincsenek véglegezve, a szimbólumokat, melyeknek meghosszabbított vonalai csak az olvasó lelkében találkoznak egy pontban.”15

8Babits Kosztolányi Dezsőnek, [Szekszárd, 1904. szept. 15. In: BML 1890-1906. 111-112.

9 Babits Kosztolányi Dezsőnek, [Baja, 1906. febr. 21-22.] In: BML 1890-1906. 198.

10 ItK 1994. 5-6. sz. 752.

11 BML 1890-1906. 162.

12 BML 1890-1906. 188.; 1. még e tervről u. o. 192-193.; 200.

13 Nyugat, 1909. jan. 1. 1. sz. 44.

14 Kosztolányi Dezső: Babits Mihály: Herceg, hátha megjön a tél is. Aur 1911. ápr. 8. 4. sz. 37-38. In: : Kosztolányi 1977. 335.

15 Kosztolányi Dezső: Dante és Babits. ÚjMSz 2. köt. 1920. szept. 2. sz. 235-242. In: Kosztolányi 1977. 347.

69