Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
MIÉRT SZIMBÓLUMOK? Egy címadás értelmezési lehetőségei
alcíme eredetileg Szimbólum volt; a költő így változtatta: Szimbólum a holdvilágról. S a harmadik vers alcíme alatt eredetileg az volt írva (Paris) ', a költő áthúzta s helyébe azt írta: (Új magyar költészet).”6 E kézirat nem került haza Fenyő Miksa hagyatékával együtt a PIM Kézirattárába, feltehetőleg más kéziratokkal együtt a háború illetve az emigráció folyamán elpusztult vagy elkallódott. Fenyő sajnos (illetve természetesen) nem adja meg a címvariánsok szakszerű leírását, nem említi, hogy a cikluscímben történt-e változás vagy sem, de feltételezhető, hogy ha eredetileg a második tagvers címe volt Szimbólum, akkor a ciklusnak eredetileg más címet szánhatott Babits. Talán csak annyit, hogy Stanzák. A rendelkezésünkre álló adatok alapján az viszont bizonyos, hogy a szimbólum szó jelentésével való játék egy javítási folyamat eredményeként vált hangsúlyossá. A címek értelmezésének további nehézségei is vannak. Az öt stanza közül kettő, a Ne mondj le semmiről és a Nunquam revertar nem egy-egy érzéki kép megjelenítése által sugallt jelentést közvetít, mint ez a szimbólumokra általában jellemző, hanem középpontjukban egy-egy jelszó értékű mondat áll, melyek egy-egy lehetséges költői magatartás lényegét gondolatritmusok halmozása révén idézik fel. Leginkább a Sárga lobogó című vers szimbolikus hangulatú és jelentésű, bár ebben a versben is, hasonlóan a másik kettőhöz, egy mondat ismétlődik többször: „Szálljon a lelkem sárga lobogóval”. Ez az önfelszólító jellegű mondat egy szimbolikus kép segítségével hirdeti egy magatartás kialakítását, büszkén vállalja egy veszélyes életmód vitelét. A kép éppen érzéki ereje által akkor is dacos üzenetet sugall, ha nem tudjuk pontosan, hogy a sárga lobogót azok a hajók tűzték ki, amelyeknek a fedélzetén fertőző betegség tombolt: „szabad, magányos, bús, beteg hajóval / szálljon a lelkem sárga lobogóval”. A címadások különössége két tényezőből tevődhet össze: az egyik tényező Babits viszonylag tág szimbólum-fogalma, a másik tényező a keletkezés körülményeiben, a vers megjelenését megelőző, a moderneket támadó sajtóközleményekben keresendő, mely a címadásnak egy eddig fel nem tárt, ironikusan túlzó, vitatkozó jelentését sejteti, ugyanis azt a poétikai fogalmat emeli a vers középpontjába, amely az ekkor megjelenő cikkek egyik többszörösen vitatott és támadott fogalma volt. Babits már egyetemista korában alaposan tanulmányozta a francia szimbolizmus nagyjait, ismerte verseiket és nézeteiket, sőt sokban példaképének tekintette őket. Már a Négyesy-szemináriumon is követendő példaként Mallarméra hivatkozik, amikor Rédey Tivadar Horatius-fordításairól mond bírálatot.7 Fiatalkori levelezésében pedig már mint jól ismert szerzőkről beszél róluk: „A dekadensek közzül ép ezen a héten nagyon sokat olvastam: majd az egész Verlainet, aztán Mallarmét, Maeterlincket, Jean Moréast (ez tán a legokosabb); még Rimbaudtól 68 6 Fenyő Miksa: Kusza emlékezések Babits Mihályról. In: B.-Emlékkönyv 130. 7 Vö. Rédey Tivadar: Babits Mihály kritikusi stílusgyakorlata 1905-ből. It 1943. 2. sz. 81-86.
