Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
HEGESO SÍRJÁTÓL BEARDSLEY ÖNARCKÉPÉIG Képzőművészeti ihletések a fiatal Babits költészetében
a bársony, ahol Csipkerózsa nyugszik: az álom jelene nyomasztó, végtelennek tűnő és „fullatag”, s a felébredést hozó herceg alakja fel sem dereng a versben. Tennysonnál az álom-lét „öröktől rendezett”, a „boldog herceg”-re és a feloldó csókra vár a palotában mindenki; Csipkerózsa álma nem lidérces, a leány nem „az ágynak betege”, mint Babitsnál, hanem nyugodt és várakozó, akinek „a csöndet vággyal tölti hű / szépsége, fénnyel a napot”: Tennyson versében Csipkerózsa csak „Alszik, s nem álmodik” (Ford.: Babits Mihály). Ami viszont közös a két költeményben, az a dekorativitásuk. Ennek is köszönhető, hogy Tennyson verse nyomán több kortárs, preraffaelita festmény is született. Épp e gazdag képzőművészeti visszhang alapján, valamint a Babits-vers motívumaiból kiindulva vélte úgy Szerb Antal, hogy preraffaelita festmények dekoratív komolysága kísért a szövegben. Tehát pontosan ráérzett a vizuális háttér fontosságára, melynek azonban mibenlétéről ő akkor még nem tudhatott. Szerb a jelenet alapján próbált összefüggésekre rájönni, s a figyelmet Dante Gabriel Rossetti egyik festményére hívta fel, melynek címe: Dante álma Beatrice halálakor (1871), e képen látja a Dantéra pergő rózsákat hasonló hatásúaknak.19 A festmény azt az álombéli jelenetet ábrázolja, amikor Dante Beatrice rózsákkal övezett, képzeletbelien csodás, halottas ágyához közelít, melyen a dúsan redőzött ruhájú női alak a párnák közt nyugodva szinte csak aludni látszik, s egy angyali figura, a költő képzeletének szimbólumaként, csókra hajlik a halott lány felé. A jelenet képi világa és Babits versének motívumai valóban mutathatnak rokonságot, de mindez inkább az általánosság szintjén mozog, Szerb gondolata inkább csak asszociációs kísérletként nyugtázható. Rába György más alkotó, más művét nevezi meg „azonosítható képzőművészeti forrásként”. Bume-Jones, szintén preraffaelita festő, The Briar Rose című sorozatára (1870-1890) hívja fel a figyelmet, mely a Tennyson-vers témájának híres, kortársi feldolgozása.20 E sorozatban a szöveg és kép egymásra hatásának példájaként a mese jól ismert jelenetei a preraffaeliták dekoratív pompájában jelennek meg: a párnák közt heverő lány s a körülötte burjánzó rózsák meghatározó vizuális elemei a képeknek. Nem kétséges, hogy Babits jól ismerte ezeket a festményeket, és a közös narratíva valóban közös motívumokat is tartalmaz (alvó lány, párna, rózsák), de Babits versének nyomasztó hangulatát egyik említett kép sem árasztja, fekete-fehér dominanciát egyik festmény sem mutat. Rába egy másik lehetséges hatást is felkutatott. A The Studio című angol képzőművészeti folyóirat számaiban, melyeket Babits fogarasi tanárságának idején előfizetett, rábukkant egy-egy olyan festmény nyomatára, mely mintha megmozdította volna a költő képzeletét versírás közben, s élményük forrásadó mintának tekinthető. Többek közt az 1909. évfolyam 47. kötetének 33. lapján Charles Sims 19 Szerb 1927. 146. 20 Vő. Martin Harrison& Bill Waters: Bume-Jones, London, 1977.149-151.; Rába 1983. 58.; 8. t. 48
