Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
HEGESO SÍRJÁTÓL BEARDSLEY ÖNARCKÉPÉIG Képzőművészeti ihletések a fiatal Babits költészetében
The Night Piece to Julia című festményének színes nyomata is több párhuzamot mutat a Csipkerózsával. Azonos a téma s a beállítás is: mély álomban leány szendereg sötét kárpitú nyoszolyán, a háttérrel éles ellentétet alkotó világos alakját virágok veszik körül: „rózsák között a rózsa”21 Hosszas és kalandos keresgélés után mára azonban pontosan azonosítani tudom azt a Beardsley-képet, melyre Babits önéletrajzi vallomásában csak odavetett szóval utal. Meglepő módon azonban a versre nem a történethez tematikusán kapcsolódó rajz hatott, mint ahogy eddig mindenki gondolta, hiszen Beardsley, akinek erőteljes, fekete vonásokkal és kontrasztos, fekete-fehér foltokkal dolgozó grafikáit bizarr, átfűtött erotika jellemzi, nem készített illusztrációt Tennyson Nappali álom című verséhez, illetve a Csipkerózsa-téma más összefüggésben sem bukkan fel életművében. Nem is egyszerűen egy „arckép” az ihlető, ahogy ez Babits vallomása alapján gondolhatnánk, sőt nem is női „arckép”, hanem váratlan módon egy olyan önarcképnek nevezett grafika, amely a fiatalon, tüdővészben meghalt Beardsley híres művei közé tartozik, és amelyen ráadásul maga az arc csak kicsiny része a képnek: Portrait of himself, 1894. Ám ha megnézzük a grafikát, s mellé olvassuk a verset, megállapíthatjuk, hogy meghökkentően pontos a kép leírása, nem kétséges a kapcsolat: vérbeli ekphrasis-szal van dolgunk. A grafikán a finom, lányos arcvonású művész egy óriás méretű függönnyel takart, késő tizenhetedik századi ágyon fekszik. Feje a kép nagyságához képest kicsi, belesüpped széles párnájába, s arca alig látszik ki takarója és furcsa, meghatározhatatlan stílusú, puhán omló fejfedője alól. Ezzel a megoldással az önarckép elnevezés groteszk felhangot kap, hiszen az önarckép hagyományosan az arc bemutatása által a művész önmeghatározása is, és e képen sokkal inkább az elhúzódó tüdőbaj súlyos betegsége (a sajátos hangulatú „fullatag” szó erre utal), a körülményeknek való kiszolgáltatottság kerül a középpontba, mintsem az alkotó személyiség maga. A nőies vonások finoman utalnak a művész életének kortársai által is köztudott homoerotikus vonulatára. Az ágyat körülvevő, láthatólag súlyos, majdnem mindent befedő drapéria fekete („Kárpitja mint az ében”), melyet fehér, rózsa-szerű virágok díszítenek („fehérrel kivirágzik / s nagy rózsákat susog”); az ágyfüggöny másik dísze, a tárgyi világ hangsúlyosan meghatározó eleme a vastag zsinóron függeszkedő, nehéz bojtok sora („s aranyos súllyal omlik / aranyzsinórja, bojtig”). A képen felirat is szerepel: „Pár Les Dieux Jumeaux Tous Les Monstres Ne Sont Pás En Afrique” (Az Iker Istenek által Nincs Minden Szörny Afrikában). A művész francia mondata talányosán nyomasztó. Egyes értelmezések szerint az életrajzi források alapján tudható, hogy tartalma Beardsley gyermekkori félelmeiből táplálkozik: a korai időktől kezdve, már az iskolában is, a környezetétől alapvetően különbözőnek érezte magát, s e félelem kivetítései a rémszerü alakok. Más értelmezés szerint a betegsége miatt sok időt ágyban töltő festő delíriumos 21 The Studio 1909. 47. 29.; 1. Rába 1969. 86; Rába 1981. 284. 49
