Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„MINDENKI TÚLBESZÉL FELADATÁN” A Babits Emlékkönyvről

a magányból, az ezerféle elzártságból és bezártságból. Első alkalom, hogy szabadon írhatok róla.”29

Éppen a zavaros, anyagias gyanúsítgatásoktól, politikai vádaskodásoktól terhes irodalmi élet teszi az Emlékkönyv írásainak fő motívumává a jelentől való elfordulást. „Nem volt magyar költő, akit több támadás ért volna, mint őt” - írja Illyés. A Babits Emlékkönyv kollektív fellebezés a jövőhöz, s az érvelés közös alapja művészi értékében való hit, hogy a test esendőségével, megítélésének visz- szásságaival szemben életműve halhatatlan, mely a legnagyobbak közé sorolja őt. Ezzel fonódik össze annak megfogalmazása, hogy Babits magatartásával is kiemelkedett kortársai közül. „A mű nemcsak betű, hanem magatartás is” - fogalmaz szokásához híven tömören és plasztikusan Murai.30 Szinte ugyanezt a fordulatot alkalmazza Kerecsényi Dezső: Babits arra tanított, hogy az esszé „nem pusztán gondolat és igazság. Az esszé: magatartás.”31 Ezt emeli ki Bálint György is: „Művével és életével egyaránt nevelt.”32 Csécsy Imre, Radnóti, Tamási Áron, Vas István, Szekfü Gyula - egyszóval szinte mindenki Babitsnak életművén túlmutató értékeit állítja középpontba: ő volt az élő mérték, „csúfos és olcsó napjaink során az ünnep”,33 akinek a betegséggel való, kitartó küzdelme is a humánum győzelmét hirdette. „Babits haldoklása éveinek idejében írott müveivel bebizonyította - írja Márai -, hogy a világ minden támadása erőtlen az emberi szellemmel szemben. Addig élt, amíg az utolsó betűt le nem írta, amíg pontot nem tett műve végére. Ilyen hatalmas a lélek? Igen, ilyen hatalmas.”34

Az Emlékkönyv lapjain és a búcsúztatókban jellemzően gyakran visszatérő gondolat, hogy halála, a test legyőzettetése az általa képviselt értékek egyetemes veszélyeztetettségét szimbolizálja. Egy egész nemzedék számára Babits lett az őrtorony, , jelkép és tiltakozás: őre és jelképe az emberi műveltségnek, a nagy európai hagyománynak és tiltakozás minden ellen, ami a nagy eszmét veszélyezteti.”35 Az a párhuzam, amit pár évvel korábban József Attila Kosztolányiról mondott ki: „az emberiségen, mint rajta a rák, nem egy szörny-állam iszonyata rág”, az a párhuzam 1941 nyarának végén még inkább érvényes. „Meghalt, mert keresztre feszíttetett a Szellem, mely éltette” - írja Káldor György.36 „Hároméves betegsége egyetlen heroikus lázadás volt a végső formátlanság: a halál ellen. [...] Amikor

29 Illyés Gyula: Az ismeretlen. In: B.-Emlékkönyv 193.

20 Márai Sándor: Lélek. In: B.-Emlékkönyv 82-83.

31 Kerecsényi Dezső: A tanulmányíró. In: B.-Emlékkönyv 25.

32 Bálint György: A nevelő. In: B.-Emlékkönyv 104.

33 Szerb Antal: Babits és az angol költészet. In: B.-Emlékkönyv 44.

34 Márai Sándor: Lélek. In: B.-Emlékkönyv 82-83; ugyanerről pl. Bálint György: A nevelő. In: B.-Emlékkönyv 104; Laczkó Géza: Izzó lélek az enyészet üllőjén. In: B.-Emlékkönyv 144.

35 Tolnai Gábor: A hagyományőrző. In: B.-Emlékkönyv 102.

36 Káldor György: „Sodrában a szörnyű malomnak..." In: B.-Emlékkönyv 87.

255