Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„MINDENKI TÚLBESZÉL FELADATÁN” A Babits Emlékkönyvről
a szerkesztés gondosságával a magyar irodalomban egyedülálló szellemi és nyomdai teljesítmény. Ha valaki sokáig él - sok barátját kell eltemetnie. Ez a sors lett osztályrésze a Nyugat folyóiratnak is. 1941-re már kialakult hagyománya volt az emlékszámoknak. Az első és leggazdagabb búcsúztatás Adyé volt, utána következtek a Nyugat nagyjai, akik közül elgondolkoztató módon sokan nem érték meg a tisztes öregkort: megemlékeztek Tóth Árpádról, Juhász Gyuláról, külön számot kapott Karinthy és Kosztolányi.18 Az írói jubileumok alkalmából is erősödött a tematikus, egy életműről szóló folyóiratszámok hagyománya; így ünnepelték negyed- százados írói évfordulója alkalmából Móricz Zsigmondot, Osvát Ernőt, Babitsot, Ignotust, Gellért Oszkárt, az ötven éves Kosztolányit.19 Illyés határozottan és szándékosan a folyóiratban kialakított hagyományokat követte, amikor felépítette az Emlékkönyv szerkezetét, de a különleges körülményeket figyelembe véve, a visz- szautalás gesztusát megőrizve egyben túl is lépett e hagyományokon. Szigorú koncepció szerint a következő öt nagy fejezetre tagolta a kötetet: A mű, A szellem, A művész, Az ember és Az utolsó napok. Tudatosan rímel ez a szerkezet a Koszto- lányi-emlékszám tanulmányaira, még az utolsó kézzel írt sorok képe is hasonló. A fejezeteken belül, mintha egy monográfia készülne, Illyés tovább csoportosította a témákat. Egy-egy önálló írás foglalkozik Babitsosai a költővel, a regényíróval, a tanulmányíróval, a filozófussal és a prózaíróval, külön-külön részletesen elemzik az angol, a francia, a német, a görög, az olasz és a latin nyelvű irodalomhoz való kapcsolatát, emlékeznek rá mint tanárra és nevelőre, hagyományőrzőre és poeta doctusra, kurátorra és szerkesztőre, idézik gyermekkorát, pályakezdését, az első találkozásokat, emlékezetes szavalatát, lakhelyeinek hangulatát és hosz- szantartó betegségét. Mitikussá növelt alakját is szinte mozaikszerüen, tanulmányokra bontva rakják össze, például önálló írás foglalkozik Babits arcával és egy másik a szemével. A záró fejezetet az utolsó napok több szemtanú által megörökített jelentőségteljesen részletes krónikája alkotja. Ezt követi a temetőben elhangzott nekrológok szövege és a temetés szertartásának valamint a gyászoló közönségnek a leírása. A könyv koncepciója világos: a halhatatlan mü elemzésétől a halandó ember legutolsó pillanatának megörökítéséig terjed az ív. Végül a kötetet, a gyors megjelenés ellenére, meglepően részletes Babits bibliográfia és negyven fényképből álló gazdag fotógyűjtemény zárja. Illyés minden lehetséges módot megragad, hogy a könyv közösségi jellegét hangsúlyozza: minden írás a nagy egész része, az emlékezések fejezetekbe, a fejezetek közös koncepcióba illeszkednek. A címek egységesek, összecsengnek és puritánul nominatívak. Kö18 Ady-emlékszám 1919.4-5. sz.; TóthÁrpád-emlékszám 1928. 22. sz.; Kosztolányi-emlékszám 1936. 12. szám; Juhász Gyula-emlékszám 1937. 5. sz.; Karinthy-emlékszám 1938.10. sz. 19 Osvát-száml923. jun. 16. 11-12. sz.; Móricz-szám 1924.4. sz.; Babits-szám 1924. 7. sz.; Igno- tus-szám 1924. 23. sz.; Kosztolányi-szám 1935.4. sz. 252
