Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

BÁRSONYSZÉK VAGY TÜZES TRÓN Babits presztízsváltozásai a Baumgarten Alapítvány kurátoraként

és bizalmatlanságot szült, hiszen, ami az előnye volt, egyúttal az lett a hátránya is. Egyrészt a segélyezettek szempontjából sérelmes lehetett a nyilvánosság hiánya, hiszen a helyzet erkölcsi dicsőséget nem hozhatott, csak anyagi hasznot jelenthetett, másrészt nemcsak a minisztérium nem ellenőrizhette a listát, hanem a nyilvánosság sem, nem lehetett nyomon követni azt, hogy kik és mekkora segélyben részesültek az évek folyamán, s ez találgatásokra, gyanúsítgatásokra adott okot. Féja Géza írta a leghatározottabb támadást e kérdéskörben. A segélyt dugsegélynek nevezve felháborodottan szóvá tette, hogy a befolyó jövedelemből a díjak kiosztása után Jelentékeny rész marad, melyet a nyilvánosság kizárásával dugsegélyek alakjában osztanak ki. Vajon kik kapják ezeket?[...] Vizsgálatot várunk a dugsegélyek hovafordításáról s azután majd az illetékesek és a magyar közvélemény ítélni fognak.”32 Sajnos az utókor sem alkothat a segélyezettek névsoráról objektív képet, mivel a kuratórium iratai elégtek, s bár részleges adatok rekonstruálhatók egy-két fennmaradt iratból, de a valóságos arányok semmiképp sem.

Mielőtt Babits személyes szerepkörének elemzésére térnénk, az alapítványi döntési mechanizmusnak még egy jellegzetes sajátosságát kell nagyító alá vennünk, mely táboron belül is ellentéteket szült és vitákat kavart. Az „alapító által kijelölt két kurátor” mellett egy nyolctagú „tanácsadó testület” is létrejött. Basch Lóránt visszaemlékezésének kéziratos részében megírja, hogy a két kurátor „kezdettől fogva” tisztában volt azzal, hogy egy tanácsadó testületre van szükség. Egyrészt azért tartották fontosnak, mert „gondoskodni kellett a kurátorok között felmerülhető nézeteltérések eldöntéséről”. Hiszen gondoljunk bele: Babits és Basch Lóránt úgy vágtak bele az alapítvány létrehozásába, hogy addig életükben még nem találkoztak egymással. Szükségük volt konfliktus esetére egy olyan testületre, mely még a kormányzati beavatkozás előtt döntést hozhat vitás ügyekben. Érdekes módon azonban a két kurátor között, együttes működésük tizenöt éve alatt, látványos összeütközésre nem került sor. Babits elfogadta társának jogi kompetenciáját, Basch pedig feltétlen elismeréssel hajolt meg a költő esztétikai ízlése előtt. Itt jegyezzük meg, hogy Basch ügyintézései mégis gyakran okoztak gondot, mint például Kassák megvétózott díjának esetében, amikor a szociáldemokraták parlamenti interpellációját kivédendő a taktikázáshoz már a politikai manipuláció kérdéses eszközeit is igénybe vette.33 Mindenesetre a két kurátor a lehetséges viták megoldása érdekében is döntött úgy, hogy a tagokat ők jelöljék, mégpedig az alapító oklevélben meghatározott paritásos módon: „mindegyikük négy-négy, összesen nyolc tagot nevez e testületbe”.34 Másrészt Basch emlékezése szerint azért is akarták létrehozni e testületet, mert ez „könnyebbé tette a döntést és a felelősség elviselését. [...] Az alapítvány tekintélyét és súlyát is emelni látszott, ha

32 Féja Géza: Világosságot a Baumgarten-alap ügyében! Szabadság, 1934. jan. 21. 3. sz. 3.

33 L. erről részletesen Kassák levelét Babitshoz (Budapest, 1936. jan. 31.) Sipos 1999/b. 123-125.

34 Baumgarten Ferencz Irodalmi Alapítvány Alapító Oklevele. Bp, 1928. 12.

232