Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„KÉREM, KÜLDJE EL NEKEM ÖSSZES MŰVEIT” Egy legendás Osvát-levél nyomában

tétlenül nem hagyható.”3 Hogy mennyire ritkaságszámba menő volt részéről ez a gesztus, bizonyítja Schöpflin Aladár emlékezése, melyben felidézi, hogy az alig publikáló, szigorú szerkesztőt barátai egy életen keresztül tréfálták e lábjegyzete miatt mondogatván, hogy „ez a megjegyzés az ő összes müve a Nyugatban”.4

Babits igy folytatja a történetet: „Pár nap és már levelet is kaptam tőle, mesz- sze Fogarasba - egy valóságos levelet Osvát Ernőtől! - én persze akkor még nem is tudtam, hogy milyen nagy és ritka dolog ez. Akkor küldtem neki azt a verset, amit elsőnek fogok fölolvasni.” Majd a Vígszínház ünneplő közönsége előtt elszavalja Az örök folyosó című költeményét. Babits megőrizte, s hagyatékában ma is megtalálható ez a rövid, de irodalomtörténeti szempontból annál fontosabb Osvát-levél. Szövegét azóta számtalanszor idézték, fotómásolatát pedig ünnepélyes alkalmakkor mindig közzétették. Babits válasza és a hozzácsatolt küldemény azonban sokáig Elek Artúr hagyatékának részeként, ismeretlenül lappangott. A Nyugatról szóló könyvében Gellért Oszkár is emlékezetesként rögzíti az eseményeket, ő is ír Osvát lábjegyzetéről, majd felkérő leveléről. Úgy emlékszik, hogy „hat hétre rá már jön is az első küldemény”.5 Osvát gesztusának horderejét jogosan emeli ki, de adata téves: a hat hetet egyszerűen Osvát felkérő levele (1908. november 19.) és a Nyugatban megjelenő Babits-versek dátuma (1909. január 1.) közti eltérésből következteti vissza. Ugyanezeknek a verseknek a kézhezvételét Fenyő Miksa a Nyugat húsz éves jubileumán a folyóirat kezdeti időszakának egyik fontos eseményének nyilvánítja, s felidézi a „büszkeséget”, mely a Nyugat ügyét szolgálók körét eltöltötte, mikor „Babits első üzenete megérkezett a székely havasokból”.6 A kéziratok kérdésében az egyik leghitelesebb koronatanú Elek Artúr, hiszen hozzá került Osvát öngyilkossága után a teljes hagyaték. A Babits Emlékkönyvben ő is különös hangsúllyal ír a felkérő levélről és a válaszként küldött nevezetes versgyűjteményről: a szerkesztők közül alig ismerte valaki „a messze Fogarasban tanárkodó Babitsot. Ott érte Osvát felkérő levele, amelyben arra kérte, hogy küldje el neki minden kéziratát. Osvát hagyatékában utóbb meg is találtam a kéziratköteget, eredeti és fordított versek gyűjteményét (az utóbbiak közt volt a Pippa passes magyar fordítása), s a kéziratokat azután Babits kívánságára visszajuttattam neki.”7 Elek Artúr a „kéziratkötegre” s benne a Pippára pontosan emlékszik, de ő is téved egy fontos részletben: a verseket valamilyen ok miatt mégsem adta át Babitsnak, így maradhattak az ő kéziratai között. Gál István 1942-ben a költő ismeretlen műfordításait számba véve megírja, hogy ellentétben Elek állításával, „Török Sophie nem tud [a Pippa passes kéziratának]

3 Kemény Simon: A Holnap. Nyugat 1908. okt. 1. 19. sz. 216.

4 Schöpflin Aladár: Babits Mihály és a Nyugat. In: B.-Emlékkönyv 225.

5 Gellért Oszkár: Egy író élete. Bp. 1958.1. 213.

6 Fenyő Miksa: A Nyugat húsz éve. Nyugat 1927.1. jan. 1. 1. sz. 8.

7 Elek Artúr: Babits Mihály és kortársai. In B.-Emlékkönyv 231.

198