Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

KRITIKÁTLAN KRITIKA Kosztolányi szemináriumi bírálata Babits verseiről

„A tudomány vagyok. Erénynél dicsőbb vétek Enyim a jövendő. Enyim a hatalom.

A tudomány vagyok. Az új kor tudománya!”

Ily nemes művészi elvek vezetik szerzőnket. Spinozához'2 írt sonnetteje hangban és erőben ennek a társa; az „alig volt dér,|3 s „versemnek tárgya”12 13 14 címüek ép ily kiváló kvalitásokkal rendelkeznek.

A műgond azonban nem legerősebb oldala darabjainak. Sokszor figyelmetlenségből, sokszor akart hanyagságból nem törődik a formával s a kifejezéssel, bár mindkettő tekintetében művészi készséggel rendelkezik. Szavainak néha kitűnő jellemző ereje van. A sötétség az ablakot bekeni, az árnyak az ágy alól tolvajként bújnak elő;15 Spinoza terhes feje meggörbeszti nyakát. Az ily plasztikus képek azonban csak kivételek; sokszor gondatlan s nem egyszer Ízléstelen és prózai. Szavai sokszor racionalistikus prózába illenek s nem költeménybe. Nincs nekik ízük-büzük, mint Aranynál, vagy Csokonaynál. Csak állítanak valamit, de nem képzelteinek. Már pedig psychológiai tény, hogy a szavak magukban semmik, csak a befogadás által lesznek tényezői lelki életünknek. A szavak csak jelek, melyek megjelölik, hogy mit kell képzelnünk. Nem szabad tehát azt is úgy írnunk a mint érzünk s gondolkozunk, mert nem magunknak, hanem másoknak írunk, de rá kell találnunk arra a szóra, mely mások lelkében ugyanazt a lelkiállapotot hozza létre, lett légyen ez a szó bár az érzelem mérlegében hamis is. Találni akarunk; rajta, célozzunk. De úgy mint a lövész, ki fegyverét magasabbra emeli, hogy a súlyánál fogva eső golyó ép a célpontba találjon. Ne is találjon: odahibázzon. Könnyedén, mintha nem is akart volna célt lőni.

Az ily könnyedséggel és erővel Ő azonban nem rendelkezik; talán azért, mert nem akar. Mert megveti.

Kell-e ezek után beszélnem műfordításairól? Alig hiszem, hogy valaki is lenne, ki a mondottakból meg nem alkotta volna ezekre vonatkozó ítéletét. Az ily nyers és szilaj egyéniségek, kik nem sokat adnak a formára s a kifejezés művésziességére, nem születtek műfordítóknak. S hozzá kell tennünk, hogy ama nyelvi jelességek, melyek Babies úr eredeti verseit kitüntetik, műfordításaiban egyáltalán hiányzanak. Színtelenek és középszerűek mind.

Byron All is vanity-jét16 több helyen félreértette s az eredeti bámulatos formatökélye mögött messzire elmarad. Byron pedig nem csak nagy lyrikus, de (talán

12 A Spinoza szobor előtt című vers. Budapesti Napló 1906. jún. 22. 170. sz. 14

13 Napszálltakor, OSzK Fond III/2356. 26. f. rektó.; Magyar Szemle 1906. aug. 30. 547.

14 A lírikus epilóvja c. vers, mely először Csákén címmel jelent meg, Szeged és Vidéke 1908. dec. 25. 297. (2198.) sz. 17

15 Napszálltakor c. versben szereplő motívumok.

16 Byron, George Gordon: Hebrew melodies c. versének fordítása, kézirata fennmaradt MTA MS 10. 332/a/l.

193