Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„LELKEMBEN BAKHÁNSLÁRMA TOMBOL” A fiatal Babits dionüszoszi és apollóni verseiről

hogy ez is ösztönözhette Babitsot arra, hogy Attis őrjöngő csapatát baccháns környezetnek nevezze, a két kultusz érzelmi intenzitását magában, alkotó módon összekapcsolja.

A Dionüszosz-Bacchus kultusz leírása nem csak tematikailag és szóhasználatban hasonló Babits és Michelet műveiben, hanem az orgiák első, bemutató jellemzése szinte szövegszerű egyezésen alapuló hatásról is tanúskodik. „A hosszú ruha lehull. A nő rohan, haja a szélben, melle meztelen. Különös mámor! Hogyan! Bacchus siratásához miért kell e hegyes tőr a csalóka szőlőtőkék alatt? Miért kell az éjszaka és az elhagyatottság? e rohanások az erdőben, e kiáltások és sóhajok, s közben egy gyászos zene hamis gyásszal borítja el csapatukat!”38 Az egymást követő rövid szaggatott, felkiáltó és kérdő mondatok hullámzása, a zaklatott stílus, mellyel Michelet a baccháns-csapattá váló nőket jellemzi, ihlető rokonságot mutat a „hova? tova!” rövid, egyszavas mondat-soraival, a „lobogó haj”, a mindent beborító zene, a „gyötrelmes, kéjes szerenád” Babits versének is hangulatilag fontos, szervező eleme, a kiáltások és a sóhajok együttese pedig a „lihegnek szenvedélyeim” mesterien tömörített, vallomásos sorában visszhangzanak.

A bacchanáliák leírásának nagy hatást gyakorló, szaggatott stílusán túl a benső ellentétektől feszített, erotikus ábrázolásmód is felkelthette Babits érdeklődését. A francia felvilágosodás rendíthetetlen híveként Michelet bár mindvégig viszo- lyogva s elutasítóan fejti ki véleményét a bor istenének kicsapongó kultusza kapcsán, mégis a bacchánsnők leírásai annyira plasztikusak, életszernek, hogy egyúttal borzongatóan, izgatóan érzékiek, titokzatosan vonzók is. A szöveg elítélő állítása és intenzív érzelmi átéltsége közti ellentmondás vibráló feszültséget szül. Vagyis ebben az esetben Michelet szövegének izgalmas textúráját nemcsak stílusgazdagsága okozza, melynek megítéléséről a szakirodalom Taine megállapítása óta sokat vitatkozik, nevezetesen, hogy Michelet inkább költő lenne-e, mint történész, hanem a női nemhez való ellentmondásos viszonya is. Életének e személyes, intim részét teljes mélységében naplói tárták fel, melyeknek kéziratait sokáig zárt anyagként őrizték. A titkolt családi események magyarázatot adnak e belső, vibráló ellentmondásra is. Michelet ugyanis első feleségének halála után, ötven évesen, beleszeretett egy nála harminc évvel fiatalabb, gyönyörű nőbe, akit feleségül is vett. A szép és ambiciózus fiatalasszony, bár rendkívül vonzó volt, de egyúttal hűvösen tartózkodó, sőt gyakran kínzóan visszautasító is. Házasságuk gyötrelmes húsz éve alatt Michelet naplóiban nemcsak történészi gondolatait, hanem szerelmi vívódásait, gyakran viszonzatlan vágyait, legintimebb erotikus gondolatait is részletesen lejegyezte. Halála után a még mindig fiatal özvegy ren38 „Des longs vétements tombent. Elle court, les cheveux au vent, le sein nu. Délire étrange! Quoi! pour pleurer Bacchus, faut-il ce fér aigu sous la vigne trompeuse? Faut-il la nuit et le désert? ces courses aux foréts, ces cris et ses soupirs, pendant quüne musique lugubre couvre dün faux deuil leurs transports!” Michelet 1897. 174.

18