Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„NEM TAKART SEB KELL, INKÁBB FESTETT VÉRZÉS!” Ady és Babits kapcsolata a Nyugat első éveiben
eltekintve) mennyire egy kaptafára készültek. A szonettekben dacosan felhasznált fordulatok, a „hideg”, „üresen virtuóz”, „zárkózott” és „élettelen” jelzők szinte kötelezően ismétlődnek a legelső érteden recenzióktól kezdve mindvégig. A Levelek írisz koszorújából című kötet fogadtatását, és a versek szövegét párhuzamosan elemezve egy részletkérdésnek tűnő, ámde fontos filológiai tényt is számításba kell vennünk, melynek következményeként a két szonett rejtett utalásainak értelmezési köre alaposan megváltozik: a kritikák nagy része Kemény Simon Lamentációk című verskötetével együtt elemzi Babitsét. A könyvek egy- időben, a frissen megalakult Nyugat Kiadó első kiadványaiként jelentek meg. Megtévesztően hasonlít a két borító papírja, a korszerű ízlést követő, szecessziós hatást mutató tipográfia, egyforma a szedések betűtípusa és tükre, a köteteknek a tapintása, sőt (némi túlzással) még a szaga is szinte azonos. Az egyidejűségből, a sorozatszerű tervezésből is ered az a meglepő eredmény, hogy a recenziókban Babits költészetét alig hasonlítják Adyéhoz, hanem sokkal inkább Kemény Simonéhoz. Vagyis a Lamentációk közepesen jónak mondható kötetét, melyben kulturáltan modem hangvételű versek váltakoznak szinte nevetséges szintű Ady- utánzatokkal, nem egyszer Babits rovására dicsérik, s az összehasonlításból az új utakat nyitó és fajsúlyosabb írisz-kötet kerül ki vesztesen. Babits önérzete joggal háborgott, mikor ezt a lírát állították példaképként elé, s szonettjeinek nem egy haragos fordulata erre az összehasonlításra ad választ. Érzékeny reagálása annak is szól, hogy világosan látnia kell, a napilapok hasábjain nemcsak a hagyományos és az új költészet képviselői csapnak össze, nemcsak a Rákosi Jenő vezette konzervatívok gúnyos elutasításával kell szembenéznie, hanem sokszor onnan is lanyha érdeklődés vagy elutasító kritika fogadja, ahonnan nem várta. Egy második küzdelem is folyik ugyanis a színfalak mögött: a modernség hívei most alakítják ki saját köreiken belül az új értékhierarchiát. S ha ebből a szempontból mérlegeljük a leírtakat, akkor szembeötlő, hogy a jelentős kritikusok közül egyedül Ignotus ír feltétlen elismeréssel az /ráz-kötetről, s szerzőjét vitathatatlanul a nagy alkotók közé sorolja. Lukács szintén igen elismerő kritikája csak novemberben, a két vers megírása után fog megjelenni.15 Ez a körülmény mindenesetre érthetővé és hihetővé teszi azt, hogy Babits verse miért nem Ady ellen íródott. Az /ráz-kötetről szóló első recenzió A Hét irodalmi rovatában jelenik meg.16 Nádai Pál Babitsot egy „tökéletes és letompított udvarló”-hoz, egy olyan „dandy”- hez hasonlítja, akiről Baudelaire is írt hajdanában, s aki „a legelőkelőbb és leghidegebb mosolyú attaséja a - dilettantizmusnak”. Hidegsége helyett „élő, fájó sikoltás”-t, valódi „vérengző” szerelmeket követelne tőle. Talán Nádainak is szól Babits büszke válasza a Szonettekben'. 15 A két vers keletkezési ideje 1909 őszére tehető. 16 [Nádai Pál] N. P.: Levelek írisz koszorújából. A Hét 1909. máj. 22. 183
