Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„NEM TAKART SEB KELL, INKÁBB FESTETT VÉRZÉS!” Ady és Babits kapcsolata a Nyugat első éveiben
tan tagadja, hogy szándékos Ady-ellenesség vezérelte volna. Devecseri Gábornak címezve a következőt jegyezte le beszélgető füzetébe: „Tudod, hogy emiatt a vers miatt milyen dühös volt Ady? Bement a Nyugathoz, és jelenetet csinált. Én persze nem voltam ott, Fogarason voltam. Én nem is rá gondoltam, hanem kisebb emberekre, utánzóira, akik már abban az időben kezdtek szaporodni. De ő magára vette.”11 Ez az emlékezés hitelesebbnek tekinthető a napilapokban megjelent interjúknál, hiszen a magánhasználatra lejegyzett pár sorban még a nyilvánosságnak szánt esetleges szépítések sem játszhatnak szerepet. Fogadjuk el tehát kiindulópontnak Babits állítását: az Arany Jánoshoz megírásakor nem Ady volt a célzott személy. Akkor viszont milyen helyzet váltott ki ilyen heves indulatokat Babitsból, és miért éppen Aranyhoz szól a vers? Van-e valamilyen közvetlenebb ok is annál, minthogy egyetemista koruk óta Kosztolányival és Juhász Gyulával együtt szinte rajongva tisztelték Arany Jánost? A két szonett megírásának alapja nem egyedülálló jelenség az irodalomban: egy „elmarasztalt író dacból vagy iróniából maga használja bírálójának szókincsét.”12 A Holnap megjelenése után valóságos kritika-áradat zúdul Babitsra, és már ez is nagy megrázkódtatást okoz a fiatal költőnek. Több levelében említi, hogy a félremagyarázások, a gúnyolódások okát az általa rossznak ítélt, tőle függetlenül lezajlott válogatásban véli fölfedezni. Kún Józsefnek panaszkodik arról, hogy a róla megjelenő kritikák mennyire mást tulajdonítanak versei jellemzőjének, mint amit ő szánt nekik, hogy mindez mennyire lehangolja őt, sőt versei megjelenésekor „halálos drukkokat és szégyeneket” áll ki.13 Alkotói válsága első kötetének megjelentével még tovább mélyül. Lesújtja, hogy gondosan szerkesztett, költői világképét teljes gazdagságában bemutató első kötetét, és a vele majdnem egyidőben megjelenő, A Holnap új verseiben publikált, immáron nagy áttekintéssel megválogatott költeményeit is értetlenséggel fogadja a kritika. A legfájdalmasabb sebeket Bródy Miksa, Szilágyi Géza és Bresztovszky Ernő írásai ütik rajta. Hatásukat a versekben szövegszerű egyezések is bizonyítják. Már májusban is találunk olyan kritikát, mely a két vita-vers szókincsének alapja lehetne, de az összefoglalóan ítélkező, legbántóbb cikkek július folyamán jelennek meg: Szilágyi Géza írása az Új Időkben július 11-én lát napvilágot, Bresztovszky Ernőé a Népszavában július 18-án, Ignotusnak pedig a kötetet védelmébe vevő méltatása a július 16-ra datált Nyugatban.14 Nehéz lenne egyetlen recenziót kiemelni, melynek döntő hatása volt, ugyanis ha végigtekintünk a kritikákon, meglepő, hogy (néhány tiszteletre méltó kivételtől " Babits 1940. dec. 6-án mondja Devecseri Gábornak. In: BMB II. 218. 12 Rába 1981.275. 13 Babits levele Kún Józsefnek, Fogaras, 1909. jan. 4. In: BML 1907-1909. 180. 14 Itt valószínűleg egy olyan számról lehet szó, mely a folyóiratra nyomtatott dátumnál későbben lett leadva a nyomdának, hiszen Ignotus egyértelműen az elvileg két nappal korábban megjelent cikkre, Bresztovszky „artista” szavára válaszol Blondin hasonlatával. 182
